Vb 2018: Portugália folytatná; Svájc is, csak nem úgy – ellenfélmustra

Az első helyen kiemelt Portugália bizakodva tekinthet a vb-selejtezők elé, lévén az aktuális Európa-bajnok válogatottról beszélhetünk. A csapat kilenc mérkőzés óta nem talált legyőzőre, de a nyári kontinenstornára is kiváló mérleggel kvalifikálta magát: nyolc mérkőzéséből hetet megnyert, mindössze Albániától kapott ki még 2014 szeptemberében.
Svájc számára nem a kiugró teljesítményekről marad emlékezetes az elmúlt évek különböző világversenyei. Az viszont mindenképp mellette szól, hogy a 2004-es Európa-bajnokság óta az összes nagy tornára kijutott. A 2008-as Eb-t leszámítva – amelyen a svájciak társrendező jogán selejtező nélkül indulhattak – minden eseményre sikeres kvalifikációval kerültek ki, legutóbb Anglia mögött a második helyen.
Lettország győzelem nélkül zárta Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseit, így a hatodik helyen végzett csoportjában a lett válogatott. Az úgynevezett halálcsoportban nyeretlen, de öt pontot szerző együttes a csehek, az izlandiak, a törökök és hollandok mögött még a kazahokat sem tudta megelőzni. Kellemesen meglepő eredmény viszont, hogy öt vendégszerepléséből csak a hollandoktól tért haza pont nélkül. A kellemes nyilván nézőpont kérdése.
Andorrának a pontszerzésnél vérmesebb reményei aligha lehetnek, hiszen a legutóbbi öt alkalommal pontot sem szerzett a selejtezősorozatokban. Utoljára a 2006-os világbajnoki kvalfikáción sikerült a „bravúr”, akkor három döntetlen mellett Macedóniát győzte le 1–0-ra.
VB-SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, A B-CSOPORT MENETRENDJE
20.45: Feröer–Magyarország
20.45: Andorra–Lettország
20.45: Svájc–Portugália
2016. október 7., péntek
20.45: Magyarország–Svájc
20.45: Lettország–Feröer
20.45: Portugália–Andorra
2016. október 10., hétfő
20.45: Lettország–Magyarország
20.45: Andorra–Svájc
20.45: Feröer–Portugália
2016. november 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Andorra
20.45: Portugália–Lettország
20.45: Svájc–Feröer
2017. március 25., szombat
20.45: Portugália–Magyarország
18.00: Andorra–Feröer
18.00: Svájc–Lettország
2017. június 9., péntek
20.45: Andorra–Magyarország
20.45: Feröer–Svájc
20.45: Lettország–Portugália
2017. augusztus 31., csütörtök
20.45: Magyarország–Lettország
20.45: Portugália–Feröer
20.45: Svájc–Andorra
2017. szeptember 3., vasárnap
20.45: Magyarország–Portugália
18.00: Feröer–Andorra
20.45: Lettország–Svájc
2017. október 7., szombat
20.45: Svájc–Magyarország
18.00: Feröer–Lettország
18.00: Andorra–Portugália
2017. október 10., kedd
20.45: Magyarország–Feröer
20.45: Lettország–Andorra
20.45: Portugália–Svájc