Vb 2018: csak 20 percet vállalt a nemzeti hős, így is döntött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.06. 20:11
null
A szaúdi Navaf el-Abid az egyik tizenegyesből lőtt gólját ünnepli (Fotó: Reuters)
Bár 36 évesen már csak 20 percet vállalt a válogatottban az Arab Emírségek ellen Tim Cahill, az ausztrál labdarúgás utóbbi évtizedének legmeghatározóbb játékosa, csereként beállva is eldöntötte a 2018-as vb ázsiai selejtezőjének keddi összecsapását.

 

A két csapat 75 percen át gól nélkül gyűrte egymást, Cahill a 71. percben lépett pályára. Négy perccel később a legjobb helyen érkezett Bradley Smith beadásakor, és vezetéshez juttatta Ausztráliát, amely meg is szerezte a három pontot, és jobb gólkülönbséggel vezeti csoportját a szintén hatpontos Szaúd-Arábia előtt.

A szaúdiak szinte végig rohantak az eredmény után Irakban, de az utolsó tíz percben a házigazda két megingása elég volt ahhoz, hogy mindhárom pontot megszerezze idegenben. A katari Hamisz el-Marri a 81. és a 88. percben is megítélt egy büntetőt a vendégek javára, és Navaf el-Abid mindkettőt értékesítette. Iraknak továbbra sincs pontja. A B-csoport harmadik meccsén Japán magabiztos győzelmet aratott Thaiföldön.

Az A-csoport két korai meccsén egyetlen gól sem született, Üzbegisztán a Katarban aratott győzelmével a csoport élére ugrott. Az üzbégek a hajrában döntöttek, Yegor Krimets a 86. percben döntött.

VB 2018, SELEJTEZŐ
ÁZSIAI ZÓNA, 3. SELEJTEZŐKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Kína–Irán 0–0
Szíria–Dél-Korea 0–0
Katar–Üzbegisztán 0–1 (Krimets 86.)
A csoport állása: 1. Üzbegisztán 6 pont (2–0), 2. Irán 4 pont (2–0), 3. Dél-Korea 4 (3–2), 4. Kína 1 (2–3), 5. Szíria 1 (0–1), 6. Katar 0 (0–3)

B-CSOPORT
Irak–Szaúd-Arábia 1–2 (Abdulrahim 18., ill. el-Abid 81., 88. – mindkettő 11-esből)
Thaiföld–Japán 0–2 (Haragucsi 18., Aszano 75.)
Arab Emírségek–Ausztrália 0–1 (T. Cahill 75.)
A csoport állása: 1. Ausztrália 6 (3–0), 2. Szaúd-Arábia 6 (3–1), 3. Japán 3 (3–2), 4. Arab Emírségek 3 (2–2), 5. Irak 0 (1–4), 6. Thaiföld 0 (0–3)

 

Legfrissebb hírek

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:53

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2025.08.22. 13:40

Észak-Macedónia elleni sima győzelemmel javított férfi kosárlabda-válogatottunk

Kosárlabda
2025.08.09. 19:43

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
2025.03.25. 22:55

Osimhen duplázott, Ghána gálázott, Szalah győzelemre vezette Egyiptomot

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:58

Lewandowski 85. válogatott góljával nyertek a lengyelek, Antman volt a finnek hőse Máltán

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:00
Ezek is érdekelhetik