Vb 2014: a FIFA „kilakoltatja” a holland válogatottat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.07. 12:12
null
Költöznie kell Van Persie-éknek
Döntőbe jutása esetén a holland labdarúgó-válogatott nem maradhat a már belakott riói szállodában, azt ugyanis a FIFA a saját kiemelt vendégeinek foglalta le.

Kellemetlen közjáték zavarhatja meg az oranje utolsó hetét a világbajnokságon, Louis van Gaal együttesének ugyanis el kellett hagynia a már megszokott és belakott Caesers Park Ipanema nevű hotelt Rio de Janeiróban, a szállodát a nemzetközi szövetség foglalta le a hét második felére a saját kiemelt (szponzorok, VIP) vendégei részére.

„Nem gondolom, hogy ez szolgálja a sport érdekét, amikor a játékosoknak el kell hagyniuk a szállodájukat. Ez szégyen, a csapat már hozzászokott a hotelhez, és lehet, hogy most költözniük kell karrierjük legfontosabb meccse előtt. Négy éve Dél-Afrikában ugyanez volt a helyzet" – dühöngött Bert van Oostveen, a holland szövetség igazgatója.

Mint ismert, 2010-ben a hollandok 1–0-ra elbukták a spanyolok elleni vb-döntőt.

„Ha az egész tornán ugyanabban a szállodában akartunk volna maradni, valahova 900 méter magasba a hegyekben kaptunk volna helyet" – tette hozzá Van Oostven.

Érthető, hogy a FIFA-nak is megtetszett az elegáns környezetben fekvő hotel, az más kérdés, hogy milyen képet fest az eset a szervezetről.

Az elődöntő esetében még nincs akkora gond, az Argentína elleni meccsre úgyis Sao Paulóba kell utaznia a hollandoknak, míg a bronzmeccset Brazíliavárosban rendezik, a döntőnek azonban szintén Rio ad otthont vasárnap.

A VB TOVÁBBI PROGRAMJA
Július 6. és 7. – PIHENŐNAP
ELŐDÖNTŐ
Július 8., kedd
Brazília–Németország Belo Horizonte 22.00
Július 9., szerda
Argentína–Hollandia Sao Paulo 22.00
Július 10. és 11. – PIHENŐNAP
Július 12., szombat
A 3. HELYÉRT
Az elődöntő vesztesei Brazíliaváros 22.00
Július 13., vasárnap
DÖNTŐ
Az elődöntő győztesei Rio de Janeiro 21.00

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
2025.06.18. 10:32

Hollandia a finnek, Ausztria a románok legyőzésével kezdte a vb-selejtezősorozatot

Foci vb 2026
2025.06.07. 22:45

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 2025, EGYESÜLT ÁLLAMOK – PROGRAM

Minden más foci
2025.06.03. 10:56

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19
Ezek is érdekelhetik