Vb 2014: Blatter nem kommentálja Suárez eltiltását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.28. 19:38
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke sportszerűtlennek nevezte, hogy Luis Suárez, az uruguayiak csatára a brazíliai világbajnokságon megharapta olasz ellenfelét, a támadóra kiszabott büntetést ugyanakkor nem értékelte.

„Harcolok azért, hogy a pályán sportszerű játék legyen, amit Suárez tett, az pedig nem volt fair" – nyilatkozta a 78 éves svájci sportvezető.

A FIFA fegyelmi bizottsága kilenc válogatott mérkőzésre és mindennemű futballal kapcsolatos tevékenységtől négy hónapra tiltotta el az uruguayi támadót, mert az olaszok elleni csoportmérkőzésen beleharapott Giorgio Chiellini vállába.

„Nem az én feladatom egy olyan döntést kommentálni, amelyet egy héttagú bizottság hozott meg – mondta a szankcióról Blatter, aki hozzátette, a bizottság nyilvánvalóan azt is figyelembe vette, hogy Suáreznek nem ez volt az első ilyen esete. – Nem tudom megmondani, hogy a büntetés mértéke túl nagy vagy túl csekély, mivel ezt az ítéletet a FIFA egyik független szervezete hozta meg."

A 27 éves Suárez tavaly tízmeccses eltiltást kapott Braniszlav Ivanovics (Chelsea) megharapásáért, 2010-ben pedig – még az Ajax légiósaként – hét mérkőzésre száműzték, mert belemélyesztette fogait Otman Bakkalba (PSV Eindhoven).

Az uruguayi szövetség fellebbezett a mostani döntés ellen, a kilenc válogatott összecsapásra szóló eltiltás alapján ugyanis szinte biztos, hogy Suárez a jövő évi Copa Americán sem játszhatna, csak a 2018-as vb selejtezőiben. Ezenkívül klubszinten négy hónapig nem számíthatnak rá. Az FC Liverpool csatára emellett 100 ezer svájci frankos (25.2 millió forint) bírságot is kapott.

Óscar Tabárez, az uruguayi válogatott szövetségi kapitánya pénteken bejelentette, hogy lemond a FIFA-ban betöltött tisztségéről – a stratégiai bizottsági tagságáról –, tiltakozva a Suárezre kiszabott büntetés ellen.

Uruguay Kolumbiával játszik ma este a torna nyolcaddöntőjében.

Legfrissebb hírek

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 2025, EGYESÜLT ÁLLAMOK – PROGRAM

Minden más foci
2025.06.03. 10:56

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38

Hosszabbíthat, de két évre el is tilthatják Vinícius Júniort

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 14:51
Ezek is érdekelhetik