Vb 2014: Klinsmann sejtette, hogy a végén csattan az ostor

Vágólapra másolva!
2014.06.17. 03:38
Jürgen Klinsmann, az Egyesült Államok szövetségi kapitánya elmondta: a 82. percbeli ghánai egyenlítés ellenére bízott benne, hogy meglesz a győzelem az első vb-meccsen.

„A győztes gólunk előtti percekben mondtam a kispadon ülőknek, hogy lesz még helyzetünk, nem szabad feladni, nyomni kell tovább – mondta a lefújás után Jürgen Klinsmann. – Rengeteget gyakoroltuk a rögzített helyzeteket, és lám, kifizetődött! Nagyon együtt van a csapat, ezért is tudtunk az utolsó pillanatokban újítani. Idegőrlő végjáték volt, de a legszebbik fajtából. De ettől még látjuk, hogy például a labda megtartásában nem voltunk elég jók, ezen dolgozni kell."Jürgen Klinsmann. – Rengeteget gyakoroltuk a rögzített helyzeteket, és lám, kifizetődött! Nagyon együtt van a csapat, ezért is tudtunk az utolsó pillanatokban újítani. Idegőrlő végjáték volt, de a legszebbik fajtából. De ettől még látjuk, hogy például a labda megtartásában nem voltunk elég jók, ezen dolgozni kell."

„A korai gól felért egy katasztrófával, nagyon nem voltunk felkészülve efféle fordulatra – adott hangot keserűségének James Kwesi Appiah, a ghánaiak szövetségi kapitánya. – Ezen a szinten csapás az ilyesmi, sokkal jobban kellett volna összpontosítanunk. A második félidőben ráadásul valami hasonló történt, és újabb góllal fizettünk a figyelmetlenségünkért."

Mint beszámoltunk róla, az Egyesült Államok válogatottja 2–1-re legyőzte Ghánát a brazíliai labdarúgó-világbajnokság G-csoportjának kedd hajnalban véget ért natali mérkőzésén.

Legfrissebb hírek

Megvan a 21. vb-résztvevő: Ghána hazai győzelemmel foglalta le helyét a 2026-os tornán

Foci vb 2026
2025.10.12. 23:16

Szalahék simán nyertek, és kijutottak a 2026-os világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.10.08. 23:00

Vb 2026: rekordszámú, több mint egymillió önkéntes jelentkezett

Foci vb 2026
2025.10.07. 21:15

Jégkorong-vb: az amerikaiak hat gólt ütöttek a németeknek a magyarok csoportjában

Jégkorong
2025.05.17. 15:22

Osimhen duplázott, Ghána gálázott, Szalah győzelemre vezette Egyiptomot

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:58

Medence és bowlingpálya a Fehér Házban

Népsport
2025.01.20. 15:18

Los Angeles 2028: Donald Trump és kormánya támogatja az olimpiát

Egyéb egyéni
2024.11.15. 12:01

Párizs 2024: hatszáz amerikai versenyez az olimpián

Párizs 2024
2024.07.12. 19:10
Ezek is érdekelhetik