Vb 2014: C. Ronaldo sérülése miatt aggódnak a Real Madridnál

Vágólapra másolva!
2014.06.04. 10:38
A portugál labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint térdíngyulladással bajlódik Cristiano Ronaldo, a nemzeti csapat kétszeres aranylabdás sztárja, aki a világbajnoki szereplésével a következő idénybeli játékát kockáztatja.

A szezon végén kisebb combsérüléssel küszködő támadót foglalkoztató Real Madrid nem adott ki hivatalos közleményt a játékos állapotával kapcsolatban, de a portugál szövetség most elejét vette a találgatásoknak, és bejelentette, hogy ezúttal Ronaldo térdínével adódnak problémák.

A sérülés súlyosságáról ugyanakkor ellentétes információk láttak napvilágot. A klasszis futballista kedden már labdás edzésen vett részt, ami arra utal, hogy jó úton jár a felépülés felé, de a Real Madridnál attól félnek, hogy legnagyobb értékük a világbajnokságon rásérül a térdére, amelynek következtében akár a következő idény elejét is kihagyhatja.

A portugál válogatottnak legközelebb június 7-én lesz jelenése, amikor a hozzá hasonlóan vb-résztvevő Mexikóval találkozik – azt egyelőre nem tudni, hogy C. Ronaldo szerepet kap-e a mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
8 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:06

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
2025.09.10. 15:48

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
2025.09.10. 10:48

Joao Cancelo: Voltak nehézségeink, de összességében jobbak voltunk, mint a magyarok

Magyar válogatott
2025.09.10. 10:30

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:13

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:30
Ezek is érdekelhetik