Cafu: Nem a tizenegyesen múlt a győzelmünk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.13. 19:49
null
Cafut lenyűgözte Oscar játéka, de szerinte a gólkirály Neymar lesz (Fotó: Reuters)
Pénteken folytatódott Rio de Janeiróban az Adidas által kezdeményezett, Dugout néven futó exkluzív és interaktív közvetítéssorozat. Egy nappal a francia Patrick Vieira és a spanyol Fernando Hierro faggatását követően a három világbajnoki döntőben szereplő (1994, 1998, 2002), csapatával ebből kettőt (1994, 2002) meg is nyerő legendás brazil jobbhátvéd, Cafu (44) volt a „célpont". A beszélgetés ezúttal is közvetlen volt, ezért tegeződve közlünk részleteket az interjúból.

 

– Kaká társaságában kint voltál a nyitó mérkőzésen – hogy tetszett?
– Fontos volt, hogy megnyerjük az első meccsünket, ez sikerült is. Fantasztikus volt a hangulat a stadionban, örömmel töltött el, hogy hátrányba kerülésünk után sem pártoltak el mellőlünk a szurkolók, végig szenvedélyesen biztatták csapatunkat.

– Volt az a tizenegyes, ugyebár...
– Nem azon múlt a győzelmünk, mindenki láthatta, a két jó csapat közül melyik volt a jobb. Ami a játékvezetői ítéletet illeti, a bírók sok nagy meccsen tévedtek már. Emberek vagyunk, mindannyian hibázhatunk.

– Kinek a játéka tetszett leginkább?
– Neymar nyilván jól futballozott, de engem Oscar játéka ragadott meg igazán, parádés góllal koronázta meg kimagasló teljesítményét.

– Áruld el, kérlek, hogyan tudtad mosolyogva végigfutballozni a karriered?
– Alapvetően pozitív szemléletű, jókedvű ember vagyok. No meg brazil labdarúgó, akinek a futball élvezetet és szenvedélyt jelent, nem pedig munkát. Így már érthető, ugye?

– Három világbajnoki döntőben játszhattál. Mennyire izgultál a meccsek előtt?
– Semennyire, mert nem tettem különbséget az első és az utolsó világbajnoki találkozó között. Ugyanúgy kell felkészülni mindre. A döntő azt jelenti, hogy az előző hat mérkőzésre megfelelően felkészültél, így megkapod az ajándékod.

– Végezetül két kérdés. Melyik két válogatott játssza a döntőt, és szerinted ki lesz a torna gólkirálya?
– Az argentinokat legyőzzük a döntőben, a gólkirály meg Neymar lesz.

Legfrissebb hírek

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31

A dél-amerikai szövetség hivatalosan is javasolta: legyen 64 csapat a 2030-as labdarúgó-vb-n!

Foci vb 2026
2025.04.11. 10:16

Elvesztették a bajnoki nyitányt, máris menesztették a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
2025.03.30. 09:08

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25

Neymar: világklasszisból pénzéhes „antifutballista”

Minden más foci
2025.01.20. 10:06

A barcelonai városi tanácsos szerint a Camp Nouban kell rendezni a 2030-as vb-döntőt

Spanyol labdarúgás
2025.01.16. 16:44

A kapitány szerint a brazilok 2026-ban biztosan döntősök lesznek a vb-n

Minden más foci
2024.09.10. 12:20

Győzelem a brazilok ellen, az Egyesült Államok nyerte meg az olimpiai női futballtornát

Párizs 2024
2024.08.10. 19:19
Ezek is érdekelhetik