Bízzuk a videobíróra! 15 mm-rel volt bent a franciák második gólja

Vágólapra másolva!
2014.06.16. 14:22
null
Munkában a gólvonal-technológia a Franciaország–Honduras mérkőzésen (Fotó: fifa.com)
Vasárnap a Brazíliában zajló labdarúgó-világbajnokságon Franciaország 3–0-ra legyőzte Hondurast az E-csoport második találkozóján. A Porto Alegrében rendezett mérkőzés többek között a „két és fél gólig” jutó Karim Benzema teljesítményéről és a vb első, videobíró által hivatalosított góljáról marad emlékezetes.

A franciák második találatánál a Real Madrid csatára egy hosszú indítást helyezett a hosszú oldali kapufára, onnan a gólvonalra pattant, majd a hondurasi kapus, Noel Valladeres sodorta a gólvonalon túlra. Szabad szemmel több ismétlés után is szinte lehetetlen volt egyértelműen megállapítani a gól jogosságát (kivéve egyetlen szöget), de a technológia segített: bent volt. Kevéssel, de a labda a teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon.

A gól utáni másodpercekben a hondurasi játékosok és szurkolók körében kisebb felhördülést okoztak a visszajátszások, mivel a labdát először egy nem gólnak ítélt helyzetben mutatta a stadion kivetítője, ez után jelent meg a következő, már gólnak ítélt jelenet. A FIFA ezt az apró kellemetlenséget azzal magyarázza, hogy minden olyan szituációt megmutat a technológia, amikor a labda legalább 30 cm közelségbe kerül a gólvonalhoz – így a kapufát belülről érintő lövésnél és a hondurasi kapus ügyetlenségénél is aktiválódott.

A gólvonal-technológia már korábban debütált a vb-n, de a mostani az első alkalom, hogy a játékvezetőnek igazán szüksége volt a segítségére.

Egy hajszállal, de bent volt (Fotó: reddit.com)
Egy hajszállal, de bent volt (Fotó: reddit.com)

Egy lelkes Reddit-felhasználó kíváncsiságból kiszámolta, mennyivel is haladt át a gólvonalon a labda a második francia gólnál. A videobíró hivatalos adatok szerint 5 mm-es hibahatárral dolgozik, Valladares paskolása után nem sokkal több, mindössze 15 milliméter választotta el a labda és a gólvonal szélét egymástól. Ezt a Brazuca, a vb hivatalos labdája méreteiből és a kép pixeleiből sikerült milliméterre konvertálni.

A gól tényét egyébként még maga a Brazuca is megerősítette. A Twitteren.

Legfrissebb hírek

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
49 perce

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
13 órája

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Franciaország negyeddöntős a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.08.31. 14:36

IFFHS: Karim Benzema is belépett az 500 gólosok klubjába

Minden más foci
2025.08.31. 11:06

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
2025.08.19. 16:05
Ezek is érdekelhetik