Vb 2014: Zidane olyan bókot kapott, amely őt is meglepte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.20. 18:59
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos honlapjának szerkesztői Zinedine Zidane-nal ültek le egy hosszabb interjúra: kiderült, az egykori zseniális támadó középpályás olyan bókot kapott az egyik legnagyobb brazil edzőtől, amely még őt is meglepte.

Az interjú központi témája a brazil futball és a 2014-es, brazíliai világbajnokság volt – Zidane elmondta, mindig is inspirálta a selecao játéka.

„A brazilok játékosként mindig inspiráltak, ellenük mindig kiemelkedőt tudtam nyújtani, ugyanúgy, mint a csapattársaim. Mindig minket kezeltek esélytelenebbnek ellenük, és ekkor lehet igazán nagyot játszani. De úgy látom, a brazilok nem neheztelnek azért, hogy sok borsot törtem az orruk alá. Egy nap Mario Zagallóval találkoztam, és meghatott, amit mondott nekem. Azt mondta, hogy ha egy nem brazil játékost meghívhatott volna a válogatottjába, akkor engem választott volna. Ez óriási elismerés Zagallótól, a Professzortól” – mondta Zinedine Zidane, aki a világbajnoki esélyekről és a francia válogatottról is beszélt.

„A francia csapatnak jók az esélyei, és megvannak a megfelelő játékosai, de a döntő kérdés az: vajon készen állnak-e fejben a világbajnokságra, amikor eljön a torna? Jó lenne, ha egy európai válogatott nyerne Dél-Amerikában, de nincs igazából favoritom. Nagyon összeszűkült a rés a tradicionális nagycsapatok és a többiek között. Mindenesetre hatalmas partit várok, mint mindenki. Brazília a labdarúgás országa. Kihagyhatatlan világbajnokság lesz!”

Legfrissebb hírek

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Franciaország negyeddöntős a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.08.31. 14:36

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33

A franciákat tizenegyespárbajban kiejtve Németország elődöntős a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.20. 00:00

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
2025.07.09. 23:08

Későn ébredt a címvédő, a franciák nyerték a halálcsoport rangadóját a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 23:10
Ezek is érdekelhetik