Holland-magyar: RVP szépen vette át a rekordot - Kluivert

Vágólapra másolva!
2013.10.12. 08:08
Az eddigi holland válogatottsági gólrekorder, Patrick Kluivert örül annak, hogy Robin van Persie lekörözte őt a szerzett gólok számában a nemzeti csapatban. Együtt dolgoztak a Manchester United csatárával, hogy játéka még jobb legyen.

„A rekordok azért vannak, hogy megdőljenek. Előbb vagy utóbb ez menthetetlenül bekövetkezik. Hogy ma vagy éppen holnap, az teljesen mindegy. Azon dolgoztunk, hogy ezt megvalósítsuk, hogy háromszor talált ma be, remek teljesítmény tőle. Tíz éven keresztül tartottam ezt a rekordot, most ő szépen vette át tőlem. Nagyon büszke vagyok” – mondta Patrick Kluivert.

VAN PERSIE HARMADIK GÓLJA

„Nagyon boldog vagyok, hogy Van Persie ezt elérte. Nagyon jó ez a holland válogatottnak és különösen neki. Dolgoztunk a támadásokon, s ez kifizetődőnek bizonyult. Robin és én minden mérkőzésen elemezzük a játékát, mindig látjuk, hogy miben kell még fejlődnie és mi az, ami már bevált, jól működik.”

Mint ismert, a magyarok ellen mesterhármast szerző Van Persie 41 góllal már minden idők legeredményesebb futballistája a holland válogatott történetében. A tegnapi vb-selejtezőn érte utol és hagyta le az eddigi rekorder, 40 gólos Kluiverttet. A lista harmadik helyén Dennis Bergkamp áll 37 találattal.

Legfrissebb hírek

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
9 órája

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55
Ezek is érdekelhetik