Vb 2014: magyar-észt, román-török, olasz esély - program

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.10. 07:48
null
A románok és a törökök kedden Bukarestben csapnak össze (Fotó: Action, Images, archív)
Kedd este 23 mérkőzéssel folytatódnak a 2014-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezői, és a játéknapon meglehet az első válogatott, amely megváltja a jegyét Brazíliába.

A magyar válogatott Észtország ellen játszik 20.30 órától, míg a rivális románok és törökök 20 órától küzdenek egymás ellen Bukarestben. A hollandok Andorrában lépnek pályára 20.30 órától, és szinte biztosnak tűnik, hogy kedd este már a brazíliai repülőjegyet ünnepelhetik. Ha a románok pontokat veszítenek a törökök ellen, akkor matematikailag is, ha nem, akkor csak gyakorlatilag biztos az oranje elsősége (a holland és román csapat gólkülönbsége között 15 egység a differencia!).

Ünnepelhetnek kedd este akár az olaszok is, nekik azonban némiképp nehezebb dolguk lesz: a squadra azzurra a cseheket látja vendégül Torinóban, és ha begyűjti a három pontot, következő meccsén megkezdheti a felkészülést a vb-re. A németek továbbjutásához egyelőre az is kell, hogy a svédek ne győzzenek Kazahsztánban. Svájc úgy juthat ki Brazíliába kedden, ha idegenben felülmúlja a mögötte második Norvégiát és az Izland–Albánia meccs döntetlennel zárul.

Dél-Amerikából három együttes csatlakozhat a vb-résztvevőkhöz, ebből kettőnek, Argentínának és Kolumbiának semmi más dolga nincs, mint nyerni Paraguay, illetve pontot szerezni Uruguay vendégeként, míg Chile számára már a többi eredmény szerencsés alakulása is szükséges. Amennyiben az Uruguay–Kolumbia meccs döntetlen lesz, akkor az argentinoknak is elég egy pont az üdvösséghez.

A CONCACAF-zónában (Észak- és Közép-Amerika, valamint a karibi térség) két csapat vívhatja ki a kvalifikációt a következő játéknapon. Costa Rica akkor jut ki, ha nyer, és Mexikó pontokat veszít, valamint Honduras kikap Panamától. Costa Rica akkor is intézheti a brazíliai repülőjegyeket, ha ikszel, Mexikó kikap, valamint Panama nem nyer. Az Egyesült Államok akkor biztosítja a továbbjutását, ha legyőzi Mexikót, Panama pedig nem nyer.

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK

EURÓPAI ZÓNA
17.00:
Oroszország–Izrael
17.30: Litvánia–Liechtenstein
18.00: Kazahsztán–Svédország (Tv: Sport Klub)
18.00: Örményország–Dánia
19.00: Grúzia–Finnország
19.00: Norvégia–Svájc
20.00: Málta–Bulgária
20.00: Románia–Törökország (Tv: Sport1)
20.15: Luxemburg–Észak-Írország
20.15: Szlovákia–Bosznia-Hercegovina
20.30: Andorra–Hollandia
20.30: Ciprus–Szlovénia
20.30: Macedónia–Skócia
20.30: Magyarország–Észtország (Tv: M1)
20.45: Ausztria–Írország (Tv: ORF 1)
20.45:
Feröer–Németország (Tv: ARD)
20.45: Görögország–Lettország
20.45: Olaszország–Csehország
20.45: San Marino–Lengyelország
20.45: Ukrajna–Anglia (Tv: Sport Klub)
20.45: Wales–Szerbia
21.00: Fehéroroszország–Franciaország
21.00: Izland–Albánia

AFRIKAI ZÓNA
2. SELEJTEZŐKÖR
19.00:
Egyiptom–Guinea

ÁZSIAI ZÓNA
PÓTSELEJTEZŐ, 2. MÉRKŐZÉS
18.00:
Üzbegisztán–Jordánia (Tv: Eurosport)

DÉL-AMERIKAI ZÓNA
22.00:
Bolívia–Ecuador
SZERDA
0.00:
Uruguay–Kolumbia
02.00: Venezuela–Peru
03.40: Paraguay–Argentína

ÉSZAK- ÉS KÖZÉP-AMERIKAI ZÓNA
ZÓNADÖNTŐ, 8. FORDULÓ
SZERDA
02.00:
Jamaica–Costa Rica
02.06: Egyesült Államok–Mexikó
03.00: Honduras–Panama

FELKÉSZÜLÉSI VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEK
12.20:
Japán–Ghána
13.00: Dél-Korea–Horvátország
13.30: Kína–Malajzia
20.00: Spanyolország–Chile (Tv: Eurosport 2)
SZERDA
03.00:
Brazília–Portugália

A VILÁGBAJNOKSÁGRA MÁR KIJUTOTT CSAPATOK LISTÁJÁT ITT TALÁLJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik