Vb 2014: Terimék nyernének Romániában, csodát kergetnek

Vágólapra másolva!
2013.09.09. 11:46
null
Terim csodát tenne a török csapattal, bár tudja, a kvalifikációhoz mások segítsége is kell (Fotó: Reuters)
Fatih Terim, a török labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a FIFA hivatalos honlapjának elmondta: egyértelmű céljuk a győzelem Bukarestben a keddi világbajnoki selejtezőn, ám tisztában van vele, a félholdasoknak csoda kellene a továbbjutáshoz az európai D-csoportból.

A selejtezősorozatot rendkívül gyengén kezdő török válogatott még nem tudott győzni riválisai (Hollandia, Románia és Magyarország) ellen, így hét forduló után 10 ponttal áll. Hollandia 19 ponttal vezeti a csoportot Románia (13) és Magyarország (11) előtt.

„A fő feladat most a Románia elleni meccs, csak erre koncentrálunk. Sosem szabad feladni, a sikerbe vetett hittel kell pályára lépnünk. Még akkor is, ha a jó játék és teljesítmény nem hozza meg az eredményt, a cél, hogy kivívjuk a tiszteletet. Persze nyerni is akarunk a tisztelet kivívása mellett. Mindig is a lehetetlen elérése volt a fő célom, de most mi csodát kergetünk, és tisztában vagyok azzal, hogy a csoda nem csak rajtunk múlik. Sajnos a közelmúlt eredményei elmaradtak a várakozásoktól" – nyilatkozta Terim.

Ha Törökország nyer Bukarestben, akkor pontszámban utoléri a románokat, és jobb gólkülönbséggel meg is előzi őket. A törököknek a záró dupla játéknapon idegenben Észtországgal és otthon Hollandiával kell megmérkőzniük.

AZ ÁLLÁS
1. Hollandia 7 6 1 22–4 +18 19
2. Románia 7 4 1 2 13–10 +3 13
3. MAGYARORSZÁG 7 3 2 2 13–11 +2 11
4. Törökország 7 3 1 3 12–7 +5 10
5. Észtország 7 2 1 4 5–11 –6 7
6. Andorra 7 7 0–22 –22 0
A CSOPORT TOVÁBBI PROGRAMJA
2013. szeptember 10. Andorra–Hollandia
2013. szeptember 10., 20.30
Magyarország–Észtország
2013. szeptember 10. Románia–Törökország
2013. október 11. Észtország–Törökország
2013. október 11., 20.30
Hollandia–Magyarország
2013. október 11. Andorra–Románia
2013. október 15., 20.30
Magyarország–Andorra
2013. október 15. Románia–Észtország
2013. október 15. Törökország–Hollandia

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Vb-selejtezők: Nigéria–Gabon és Kamerun–Kongói DK párharcokkal indul a harc a pótselejtezőért

Minden más foci
2025.10.17. 15:01

Szoboszlai beérte az Aranycsapat egyik legendáját az örökranglistán

Magyar válogatott
2025.10.16. 11:15

Gattuso: Ha nem jutunk ki a vébére, elköltözöm az országból

Olasz labdarúgás
2025.10.15. 18:27

A magyar válogatott karnyújtásnyira a vb-pótselejtezőtől – íme, az esélyeink

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:48

Vb-selejtezők: Lopetegui szerint történelmet írt kijutásával a katari válogatott

Minden más foci
2025.10.15. 10:52

Bulgária legyőzésével egy lépésre a világbajnokságtól a spanyolok

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:43

Vb-selejtezők: tovább tart a spanyolok hihetetlen rekordja

Minden más foci
2025.10.14. 12:23
Ezek is érdekelhetik