Vb 2014: a jegyeladást keveslő románok hívják a drukkereket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.09. 13:45
A román–török világbajnoki selejtezőmérkőzésre egyelőre csak mintegy 15 ezer jegy kelt el, ezért a Román Labdarúgó-szövetség hétfőn felhívást intézett a szurkolókhoz, hogy minél többen látogassanak ki az összecsapásra.

A kedd esti bukaresti találkozó sorsdöntő lehet a román válogatott számára, mert ha Victor Piturca csapata a török válogatott ellen is nyer a magyarokkal szembeni, pénteki 3–0-s győzelem után, akkor szinte biztosan megszerzi a pótselejtezőt érő második helyet a csoportban.

A románok döntetlen esetén is előnyben maradnak ellenfeleikkel szemben, az utolsó két mérkőzésen ugyanis Andorra és Észtország lesz az ellenfelük.

A román szövetség a hétfői közleményben emlékeztet arra, hogy a Magyarország elleni meccsen sokat számított a mintegy 41 ezer szurkoló biztatása, ezért lenne fontos, hogy a következő találkozón is legalább ennyien legyenek jelen. A kedd esti találkozót is az 55 ezer férőhelyes bukaresti Nemzeti Arénában rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Vb-selejtezők: Nigéria–Gabon és Kamerun–Kongói DK párharcokkal indul a harc a pótselejtezőért

Minden más foci
2025.10.17. 15:01

Szoboszlai beérte az Aranycsapat egyik legendáját az örökranglistán

Magyar válogatott
2025.10.16. 11:15

Gattuso: Ha nem jutunk ki a vébére, elköltözöm az országból

Olasz labdarúgás
2025.10.15. 18:27

A magyar válogatott karnyújtásnyira a vb-pótselejtezőtől – íme, az esélyeink

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:48

Vb-selejtezők: Lopetegui szerint történelmet írt kijutásával a katari válogatott

Minden más foci
2025.10.15. 10:52

Bulgária legyőzésével egy lépésre a világbajnokságtól a spanyolok

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:43

Vb-selejtezők: tovább tart a spanyolok hihetetlen rekordja

Minden más foci
2025.10.14. 12:23
Ezek is érdekelhetik