Konföd. Kupa: Blatter elégedett, jó vb-re számít

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.01. 20:29
Elégedetten értékelt a vasárnap befejeződött Konföderációs Kupa után Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, annak ellenére, hogy több mérkőzés helyszínén – igaz, a stadionokon kívül – utcai zavargások, tüntetések zajlottak a torna idején.

„Amikor ez a torna elkezdődött, volt némi bizonytalanság a tekintetben, hogy hova vezetnek a társadalmi megmozdulások. Örülök, hogy végül pozitív mérleget vonhatunk, mégpedig azzal a benyomással, hogy a zavargások valamennyi időre nyugvópontra jutottak, és egy rendkívüli eseménynek adták át a teret" – utalt a sportvezető a vasárnap esti döntőre.

A házigazda brazilok sikerével véget érő viadal alatt a tüntetők számos helyszínen kifejezték nemtetszésüket. A százezreket megmozgató, országossá terebélyesedett tüntetések egyik célja a tömegközlekedés olcsóbbá tétele volt, de a korrupció, a rossz minőségű közszolgáltatások és a kormányzati túlköltekezés ellen is tiltakoztak az emberek, többek között a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra fordított összegeket felemlegetve.

„A futball összehozza az embereket stadionon belül és azon kívül is, biztos vagyok benne, hogy jövőre itt csodálatos világbajnokságunk lesz" – tette hozzá a FIFA első embere. Szerinte azt nem lehet elvárni, hogy egy ilyen esemény megrendezése mindenkit örömmel töltsön el.

Legfrissebb hírek

Visszavonult a hollandokat vb-elődöntőbe juttató kapus

Minden más foci
2025.09.23. 18:50

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
2025.03.25. 11:48

Kép: a FIFA korábbi elnökével tárgyalt Orbán Viktor Svájcban

Minden más foci
2023.11.21. 21:32

Vb 2022: Messiék ünneplésébe beleremegett a szponzorfal is

Foci vb 2022
2022.12.19. 07:17

Baggio, Möller, Collina és Sacchi is gyászolja Puhl Sándort

Minden más foci
2021.05.22. 07:10

Labdarúgás: Blatter elhagyhatta az intenzív osztályt

Minden más foci
2021.01.22. 10:36

Labdarúgás: Joseph Blatter súlyos állapotban került kórházba

Minden más foci
2021.01.08. 12:53

FIFA: támogatnának egy korrupcióellenes ügynökséget

Minden más foci
2020.09.15. 10:35
Ezek is érdekelhetik