Vb 2010: A kapufa is azt akarta, hogy bemenjen a labda - David Villa

Vágólapra másolva!
2010.07.03. 23:26
Mint megírtuk, David Villa találatával bizonyult jobbnak a spanyol labdarúgó-válogatott Paraguaynál a dél-afrikai világbajnokság negyeddöntőjében. A vb-n immár ötödik gólját szerző támadó két kapufás góllal vezette győzelemre övéit.

„A kapufa is azt akarta, hogy bemenjen a labda – mondta a találkozót követően David Villa. – A világbajnokságon a legnehezebb mérkőzésünket játszottunk Paraguay ellen, de számítottunk rá, hogy ellenfelünk betömörül, és lezárja előttünk a területet. Riválisunk nagyon nyomott, nem hagyott minket passzolgatni, ami pedig a mi játékunk jellemzője. Fontos volt, hogy gólt szereztünk, és jó, ahogy a csapat egyre jobb játékkal halad előre."

A Barcelona nyári szerzeménye nem tekintett előre a németek elleni elődöntőre, mondván: minden mérkőzés különbözik egymástól. Németország a nyolcaddöntőben Angliát, a negyeddöntőben Argentínát búcsúztatta tekintélyt és tiszteletet parancsoló játékkal, valamint négy-négy rúgott góllal.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29
Ezek is érdekelhetik