Robben csúnya meccsen lenne világbajnok

Vágólapra másolva!
2010.07.09. 23:17
null
Robben sokat tehet Hollandia vb-címéért (Fotók: Action Images)
Címkék
Vasárnap Johannesburgban rendezik a világbajnokság utolsó, és egyben legfontosabb mérkőzését: a döntőben az előzetesen esélyesebbnek tartott Spanyolország lesz a hollandok ellenfele. Az oranje klasszisa, Arjen Robben örülne, ha csúnya mérkőzésen lennének világbajnokok, míg Bert van Marwijk az eddig a vártnál kevesebbet mutató Robin van Persie-től azt várja, hogy a legjobbat hozza ki magából a fináléban.

„Sokkal jobban szeretnék megnyerni egy ronda mérkőzést, mint egy szép meccsen veszíteni. Ha jól szervezett vagy, akkor egy gól is elég tud lenni a győzelemhez. Eleget hallottuk már, hogy mennyire szép a játékunk, de ez semmit sem ér, mi el akarunk érni valamit" – mondta Arjen Robben.

STEKELENBURG VÉDHET

Jó hír a holland szurkolóknak: a sérüléssel bajlódó Maarten Stekelenburg ma már teljes értékű edzésmunkát végzett, így ott lehet a Spanyolország elleni döntőben.

 

Stekelenburg csípősérüléssel bajlódott, s felmerült, hogy Michael Vormnak kell helyettesítenie a tornán Diego Forlán elődöntőbeli lövéséig remekül védő kapust.

 

Stekelenburg a pénteki tréningen azonban probléma mentesen vett részt, így minden bizonnyal ő véd majd a spanyolok elleni döntőben vasárnap.

A Bayern München klasszisa tudja, miről beszél. Az oranje eddig kétszer jutott a világbajnokságok döntőjébe, de 1974-ben és 1978-ban is be kellett érnie az ezüstéremmel az akkortájt valóban látványos (és korszakalkotó...) futballal előrukkoló hollandoknak.

Bert van Marwijk együttesének nem is lesz könnyű dolga a fináléban a tornát kicsit nyögvenyelősen kezdő (1–0-s vereség Svájctól), a korábban sziporkázó németek ellen azonban már meggyőző produkcióval előrukkoló spanyolok ellen.

Túl azon, hogy a fogadóirodák Spanyolországot tartják esélyesebbnek, meglepő módon több holland szakember és játékos is az Európa-bajnok győzelmét tartja valószínűbbnek. Többek között Ronald Koeman és Ruud van Nistelrooy is.

„A spanyoloknál lesz a labda, de Robben és Sneijder minden csapatot ki tud nyírni a gyors kontrákkal. Egy válogatott sem járatja jobban a labdát a spanyoloknál, és ők az esélyesek, mint ahogy a vébé előtt is őket tartották favoritnak. Egy biztos: nem üldögélhetnek nyugodtan a babérjaikon, mert az oranje is nagyon jó" – nyilatkozta Van Nistelrooy.

„Nagy mérkőzést várok, amelyen a spanyolok kicsivel esélyesebbek. Remélem, Hollandia nyer, de akkor is örülök, ha a seleccióné lesz az aranyérem. Úgy érzem, hosszabbításos döntő lesz 1–1-es rendes játékidő után, és a spanyolok diadalmaskodnak" – mondta a Johannesburgban tartózkodó fiatalabbik Koeman fivér.

Az mindenesetre biztos, hogy olyan válogatott nyer most dél-afrikában, amely még korábban nem hódította el a világbajnoki címet, de mindkettő tett már annyit az egyetemes labdarúgás érdekében, hogy joggal kerüljön föl a listára a neve – nyolcadikként.

A mostani holland csapat is sokat tett, hogy aranyéremmel térjen haza Afrikából, igaz sokak szerint nem mindenki teljesített jól a csapatból. Ilyen például Robin van Persie, aki azonban a Bert van Marwijk szerint a döntőben a legjobbját fogja nyújtani.

„Robin játéka nagyon sokat javult az elmúlt mérkőzéseken, én pedig továbbra is nagyon bízom benne. A legjobbját fogja nyújtani a következő mérkőzésen" – állt ki csatára mellett a szövetségi kapitány.

„Robin nagyon tehetséges játékos. Már Uruguay elleni láthattunk néhány remek dolgot tőle, de ezen a világbajnokságon nagyon nehéz a csatároknak gólt szerezni, egyáltalán némi területet szerezni és helyzetet kialakítani. Robin azonban nagyon keményen dolgozik, egy igazi csapatjátékos" – védte társát immár Dirk Kuyt, aki az egyik legnagyobb pozitív meglepetését szolgáltatta eddig a tornának remek játékával.

Mindenesetre az biztos, hogy az oranje szurkolói számára gyakorlatilag mindegy lenne, hogy hogyan, mennyire, milyen játékkal nyernek övéik, csak megnyerjék a világbajnokságot. Ebben már csak a spanyolok akadályozhatják meg őket...

Vasárnap akár az igazit is megszerezhetik a hollandok...
Vasárnap akár az igazit is megszerezhetik a hollandok...

 

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
3 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
3 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
4 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
5 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
5 órája
Ezek is érdekelhetik