Michel Platini összeesett egy étteremben

Vágólapra másolva!
2010.07.09. 23:04
null
A történtek után kérdéses, hogy Platini (balra) a helyszínen tudja-e megtekinteni a vb-döntőt (Fotó: Action Images)
Kórházba szállították Michel Platinit, aki péntek este elájult egy johannesburgi étteremben. Az UEFA elnöke – aki a hírek szerint napok óta influenzával küszködött – a jelentések szerint a körülményekhez képest jól van.

Platini a labdarúgó-világbajnokság döntőjének otthont adó Johannesburgban fogyasztotta volna el vacsoráját egy helyi étteremben, ám erre nem kerülhetett sor, mivel eszméletét vesztve leesett a székéről.

Az UEFA 55 éves francia elnöke a Liverpool korábbi menedzserével, Gerard Houllier-vel és az UEFA technikai igazgatójaként dolgozó Andy Roxburgh-val ült egy asztalnál, amikor az ijesztő esemény megtörtént.

A mentők rövid időn belül a helyszínre érkeztek, ellátták Platinit, akit ezután kórházba szállítottak.

„Michel néhány napja influenzás, elájult egy étteremben, majd kórházba vitték. Alaposan kivizsgálják, de egyébként eszméleténél van és a körülményekhez képest jól" – nyilatkozta az UEFA egyik alkalmazottja.

Először attól lehetett tartani, hogy Platininek szívinfarktusa volt, de mint kiderült, erről szó sincs.

Legfrissebb hírek

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 15:46

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06

Világi Oszkár: Még van esélyünk megőrizni a pozíciónkat

Európa-konferencialiga
2025.07.03. 09:04

Brazília helyett másoltuk a szovjet mintát

Népsport
2025.07.02. 10:40

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Az ETO indulhat a Konferencialigában, a DAC nem – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.06.30. 11:40

A napokban várható döntés a DAC Konferencialiga-indulásáról

Minden más foci
2025.06.22. 14:30
Ezek is érdekelhetik