Joachim Löw: Meglátom, folytatom-e a munkámat

Vágólapra másolva!
2010.07.11. 00:20
null
Érmet vihet haza a német labdarúgó-válogatott a dél-afrikai vb-ről (Fotó: Reuters)
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon egy gól döntött a bronzérem sorsáról: torna harmadik helyén Németország végzett, miután szombat 3-2-es győzelmet aratott Uruguay ellen. A tornán mindkét gárda végig szimpatikusan teljesített, a németeket hagyományaiktól eltérő látványos kontrajátékuk miatt érte megannyi dicséret, míg a dél-amerikaiak azzal okoztak meglepetést, hogy bármely ellenfelükkel szemben nyílt csatába bocsátkoztak. A csalódottak találkozójának tartott bronzmeccset követően így végül a győztes, de a vesztes sem lehet elégedetlen.

„Minél többet szerettünk volna elérni. Ez a mérkőzés egyfajta döntő volt, és mi mindent megtettünk azért, hogy megnyerjük. Fiatal csapatunk van, amely már most letette a névjegyét, és a jövőben még többet elérhet" – nyilatkozta a győztes gólt szerző Sami Khedira.

„Hála Istennek, megnyertük a mérkőzést. Egy kettőnél hátrányba kerültünk, de visszajöttünk, fordítottunk, és megmutattuk, milyen erősek vagyunk mentálisan is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy részt vehettem ezen a tornán ezzel a csapattal" – nyilatkozta Schweinsteiger.

„Több játékosomat is ledöntötte a lábáról a vírus, de kissé tartalékosan is megérdemelt győzelmet arattunk. Néhány nap gondolkodási időre van szükségem, utána meglátom, folytatom-e a munkámat a csapatnál" – nyilatkozta Löw a mérkőzés után.

„A világ négy legjobb csapata közt lenni nagyszerű dolog, erre nem is számítottunk a világbajnokság előtt. Akkor is győztesnek érezzük magunkat, ha ma nem nyertünk. Mindig tudtuk, hogy kitűnő válogatottunk van, akkor is, amikor problémáink voltak a kvalifikáció idején. A világbajnokságon pedig megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek" – nyilatkozta az utolsó percben szabadrúgásból kapufát lövő és korábban szép gólt szerző Diego Forlán, aki öt góllal zárta a világbajnokságot.

„Kiegyenlített mérkőzés volt, amelyen mindkét válogatott dicséretet érdemel a teljesítményéért, hiszen nagyszerűen játszott – mondta Óscar Washington Tabárez a szakember a lefújást követően. – A mérkőzésen a német válogatott kevesebbet hibázott, mint mi, ez döntőnek bizonyult. Arra azonban büszkék lehetünk, hogy egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet, sőt, egyenrangú partnerei voltunk a torna egyik legjobb együttesének. Az uruguayi futball számára a dél-afrikai világbajnokság valaminek a kezdetét jelentette, és jó visszajelzést kaptunk arról, hogy az az út, amin járunk, a helyes irányba visz."

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI
 
A TELJES JEGYZŐKÖNYV MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A TELJES JEGYZŐKÖNYV MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
14 órája

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23
Ezek is érdekelhetik