Vb 2010: Tévez szerint nem adta olcsón a bőrét Mexikó

Vágólapra másolva!
2010.06.27. 22:54
Magabiztosan győzte le Mexikót az argentin válogatott a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében, és a legjobb nyolc közé jutott.

„Nagyon fontos lépés volt ez – értékelte a győzelmet a két gólt is szerző Carlos Tévez. – Már a legjobb nyolc között vagyunk, ráadásul jól is játszottunk. Pihennünk kell most, és kiélvezni a győzelmet, amelyet egyáltalán nem volt könnyű kiharcolni a mexikóiak ellen. A mérkőzés elején megleptek minket, de miután megszereztük a vezetést, megnyugodtunk. Az argentin emberek élvezik a világbajnokságot, teljes joggal, hiszen minden okuk megvan az ünneplésre. Remélem, a továbbiakban is így futballozunk majd. Sikerre éhes vagyok, nagyon akartam már bizonyítani, ez most sikerült. Ezért is voltam egy kissé csalódott, amikor lecseréltek, még ha meg is értettem, hogy ez a csapat érdekeit szolgálja."Carlos Tévez. – Már a legjobb nyolc között vagyunk, ráadásul jól is játszottunk. Pihennünk kell most, és kiélvezni a győzelmet, amelyet egyáltalán nem volt könnyű kiharcolni a mexikóiak ellen. A mérkőzés elején megleptek minket, de miután megszereztük a vezetést, megnyugodtunk. Az argentin emberek élvezik a világbajnokságot, teljes joggal, hiszen minden okuk megvan az ünneplésre. Remélem, a továbbiakban is így futballozunk majd. Sikerre éhes vagyok, nagyon akartam már bizonyítani, ez most sikerült. Ezért is voltam egy kissé csalódott, amikor lecseréltek, még ha meg is értettem, hogy ez a csapat érdekeit szolgálja."

Legfrissebb hírek

Xhaka Sunderlandben folytatja; szerződést bontott a volt válogatott védő a Sepsivel – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
8 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
20 órája

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
Tegnap, 15:12

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
Tegnap, 9:46

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik