Vb 2010: Lothar Matthäus legalább a negyeddöntőbe várja a németeket

Vágólapra másolva!
2010.06.10. 06:56
Meglepetésekkel teli, békés és pompás labdarúgó-világbajnokságra számít Dél-Afrikában Lothar Matthäus, német válogatottsági rekorder, aki az al-Dzsazira televízió szakkommentátoraként lesz jelen a pénteken kezdődő tornán.

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányával a nemzetközi szövetség (FIFA) hivatalos internetes oldala készített interjút, s az 1990-ben vb-győztes középpályás természetesen a németek esélyeiről is beszélt.

„Azt hiszem, a válogatott felkészülése optimálisan alakult, ugyanakkor Michael Ballack elvesztése hatalmas csapás, mert ő lehetett volna az egyik legmeghatározóbb szereplő – fogalmazott Matthäus. – Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Bayern München labdarúgói a Bajnokok Ligája-döntő miatt sajnos nagyon későn csatlakoztak a gárdához.”

A játékosként 150-szeres válogatott szakember hozzátette, a csapatkapitánynak kinevezett Philipp Lahmmal kapcsolatban csak az zavarja, hogy hátvédről van szó, aki ritkán tartózkodik a pálya középső részén. Ezzel együtt úgy érzi, Lahm minden tud, amit egy kapitánynak tudnia kell, ráadásul a társak is tisztelik.

„A csapatnak minimum a negyeddöntőig kell jutnia – mondta Matthäus. – Az, hogy onnan továbbmennek-e, rengeteg tényezőn múlik. Véleményem szerint továbbra is Spanyolországnak, Brazíliának és Argentínának van a legnagyobb esélye a végső győzelemre.”

A legutóbb az izraeli Maccabi Netanját irányító 49 éves szakember szerint a dél-afrikaiak számára már az is óriási kihívás lesz, hogy a nyolcaddöntőig eljussanak, ugyanakkor úgy véli, az egyik afrikai együttes egészen az elődöntőig menetel, a korábbi tornákon jó eredményeket elérő csapatok közül pedig többen is korai búcsúra kényszerülnek.

 
 
Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik