Vb 2010: Eusébio szerint a spanyolok a torna legnagyobb esélyesei

Vágólapra másolva!
2010.06.13. 14:50
A portugálok korábbi világklasszis támadója, Eusébio da Silva Ferreira több válogatottat is esélyesnek tart a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság megnyerésére, nála az Európa-bajnok spanyolok az első számú favoritok.

A mozambiki születésű egykori gólerős támadó az esélyesek közé sorolta még a brazilokat, valamint a hollandokat, az argentinokat és az angolokat.

Utódjait nem írta le, ahogyan elmondta: fontos lesz az elefántcsontpartiak elleni keddi bemutatkozás, mert az azon a meccsen szerzett három pont továbbjutást érhet. Az egyeneses kieséses szakaszba jutva pedig bármi megtörténhet, még az is, ami a legutóbbi vb-n, amelyen Portugália bekerült az elődöntőbe, bár ott csupán a negyedik helyen végzett.

Portugália a keddi premiert követően Észak-Koreával és Brazíliával játszik majd.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
17 órája

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Vb-kijutásába is kerülhet Dél-Afrikának a jogosulatlan játékos szerepeltetése

Foci vb 2026
2025.09.19. 11:25
Ezek is érdekelhetik