Vb 2010: az argentinok ellen is a védekezésre építenek a görögök

Vágólapra másolva!
2010.06.21. 07:02
Ragaszkodik a védekezésre épülő taktikához a görög labdarúgó-válogatott a dél-afrikai világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, az argentinok elleni mérkőzésen. Legalábbis ezt ígéri Athanasziosz Prittasz, a válogatott középpályása.

Prittasz szerint attól függetlenül, hogy a biztos továbbjutáshoz nyerniük kellene, elsősorban a stabil védekezésre fektetik majd a hangsúlyt, hogy elkerüljék a gyors argentin gólt.

„Az ellentámadásokra építünk majd, mivel ellenfelünk legjobb játékosai a támadói, a védők viszont gyengébbek – fogalmazott az első két összecsapáson a kispadot koptató futballista. – Óvatosnak és nagyon koncentráltnak kell lennünk hátul, s ha egy kontrából meglepjük őket, és sikerül gólt lőnünk, máris a mi elképzelésünk szerint alakul a találkozó."

A B-csoportban Argentína eddig hat pontot gyűjtött, s egy döntetlennel biztosan nyolcaddöntős. Görögország és Dél-Korea három-három ponttal áll, Nigéria pedig első két mérkőzését elvesztette, ezzel együtt az eredmények kedvező alakulása estén még továbbjuthat.

Legfrissebb hírek

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

A Man. City sztárja: Képmutatás lett volna megtapsolni a Liverpoolt...

Angol labdarúgás
2025.08.15. 07:48
Ezek is érdekelhetik