Vb 2010: a franciák a szabályokat megkerülve új játékost hívnának be

Vágólapra másolva!
2010.06.16. 07:25
A jelek szerint a francia válogatott a világbajnokság hátralévő részében nem számíthat harmadik számú kapusára, a hétfői edzésen izomhúzódást szenvedő Cédric Carrassóra. A francia szövetség (FFF) Stéphane Ruffier-vel, az AS Monaco játékosával pótolná a kidőlt kapust – csakhogy a cserére még a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA) is áldását kell adnia.

A FIFA szabályai lehetővé teszik egy játékos utólagos nevezését a tornára, csakhogy az erre kiszabott határidő már lejárt, mivel minden válogatottnak az első vb-mérkőzése előtt 24 órával kell jeleznie, ha változtatni kíván előre megadott 23 fős keretén. Az első meccs után már súlyos sérülés esetén sincs lehetőség változtatásra.

Az 1998-as világbajnok pedig már pénteken, a vb nyitó napján lejátszotta első mérkőzését a tornán, Uruguay ellen döntetlent ért el. Így valószínű, hogy a franciák a vb hátralévő részében csak két kapussal számolhatnak.

Legfrissebb hírek

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
12 órája

„Még mindig kijuthatunk” – Ola Aina a Dél-Afrika elleni rangadóról

Foci vb 2026
19 órája

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
Tegnap, 10:41

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Franciaország negyeddöntős a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.08.31. 14:36

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33
Ezek is érdekelhetik