Hiába a sárga lap, Ronaldo nem pihenhet

Vágólapra másolva!
2010.06.25. 12:49
null
Cristiano Ronaldo ma a brazil védelem szakítószilárdságát is próbára teheti (Fotó: Action Images)
A labdarúgó-világbajnokság csoportmérkőzéseinek utolsó játéknapja délután a G-csoport két mérkőzésével kezdődik. A már biztosan továbbjutó Brazília a majdnem biztosan továbbjutó Portugáliával vív a sorsolás pillanatától világszerte nagyon várt presztízsmérkőzést, míg Észak-Korea és Elefántcsontpart a tisztes búcsú jegyében küzd meg egymással – az afrikaiak azért nem feladva a példátlan gólparádé, a csodával határos továbbjutás esélyét.

Ránézésre a lényeges kérdések eldőltek a G-csoportban, Brazília tényszerűen továbbjutott, józan paraszti ésszel gondolkodva Portugália is, ám korántsem mindegy, milyen sorrendben lépnek a nyolcaddöntőbe. Egyikükre ugyanis a következő körben azonnal az Európa-bajnok címvédő Spanyolország várhat – de hogy az első vagy a második helyezettre, csupán késő este dől el. Ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy a spanyolok tovább sem jutnak – ezt csak azért bocsátjuk előre, hogy érzékeltessük: az érdekelteknek felesleges számolgatniuk, olyan sok megoldása lehet az egyenletnek…

Brazília és Portugália legutóbb 2008 novemberében találkozott egymással felkészülési mérkőzésen, akkor a brazilok kiütéssel nyertek (6–2), ami felveti: különleges töltete lesz az azonos (futball)nyelvet beszélő két ország mai mérkőzésének.

PORTUGÁLIA ÉS BRAZÍLIA EGYMÁS ELLEN
 

18 mérkőzés, 4 portugál győzelem, 2 döntetlen, 12 brazil győzelem

„A futball nem a bosszúállásról szól, a múlt ilyen értelemben nem számít – mondta e témában Carlos Queiroz, a portugálok szövetségi kapitánya. – Sokkal inkább arról van szó, hogy minden csapat igyekszik óvni a presztízsét, és a büszkeség dolgozik a játékosokban. De mi elsősorban azért akarunk nyerni, hogy tartsuk a selejtezőkben kinézett irányt, és mert a győzelem a futball lényege. Tudjuk, hogy a továbbjutáshoz a döntetlen is elég, de döntetlenre játszani nem akarunk."

A felvetésre, hogy Cristiano Ronaldo játéka múlhat-e azon, hogy a játékosnak már van egy sárga lapja, és egy esetleges második miatt lemaradhat a nyolcaddöntőről, Queiroz azt mondta: az utolsó pillanatig morfondírozik az ideális csapatösszeállításon, de nem a sárga lapok száma, hanem szakmai szempontok alapján dönt, „mert Brazília nem Észak-Korea". A portugál lapok mindenesetre biztosra veszik CR7 játékát, annál is inkább, mert a jelek szerint a nem teljesen egészséges Deco továbbra sem bevethető.

Queiroz szerint fontos lenne kisakkozni, kivel helyettesítik a brazilok az eltiltott Kakát és szükség esetén a legutóbbi meccsen rúgást kapó Elanót. A nemzetközi szakírók szerint Júlio Baptista és Dani Alves lehet a két beugró. Velük vagy nélkülük, Brazília finoman fogalmazva  jó eséllyel pályázik arra, hogy megszakítsa a portugálok 18 mérkőzéses veretlenségi sorozatát.

„Portugália technikailag felveszi a versenyt Brazíliával, Cristiano Ronaldo világklasszis, ám ez nem jelenti azt, hogy külön embert állítanánk rá. Az összes játékosukat igyekszünk figyelemmel kísérni és megakadályozni az eredményes játékban" – érzékeltette Lúcio, a brazilok tapasztalt középső védője az arany-zöldek hozzáállását.

A csoport másik mérkőzésén Észak-Korea és Elefántcsontpart a szép búcsú reményétől hajtva lép pályára, nem feledve persze annak elméleti lehetőségét, hogy Didier Drogba és csapattársai kiütéses győzelemmel még továbbjuthatnak – feltéve, hogy közben Portugália kikap Brazíliától.

„Tovább akartunk jutni, és bár még van esélyünk, a helyzet egy kicsit komplikált – ismerte el Didier Zokora, az „elefántok” középpályása. – A pályára lépéskor természetesen kizárólag az lebeg majd a szemünk előtt, hogy győzzünk, és lehetőleg minél több gólt lőjünk, úgy hetet-kilencet. Mindent megpróbálunk, ki tudja, hátha sikerül. A futballban sohasem lehet tudni…"

Az eleféntcsontpartiak egyvalamiben biztosak lehetnek: ázsiai ellenfeleik nem akarnak átélni még egy olyan megalázó vereséget, mint a Portugália elleni 0–7 volt.

„Fájdalmas élmény volt. Sajnos magunknak ártottunk azzal, hogy a bekapott gólok után megpróbáltunk pozitívan futballozni, és közben nem koncentráltunk eléggé. Mindegy, össze kell szednünk magunkat Elefántcsontpart ellen, még ha nem is jutott annyi időnk felkészülni erre a meccsre, amennyit szerettünk volna" – mondta An Jong Hak, a KNDK középpályása.

VB 2010 
G-CSOPORT, 3. FORDULÓ – A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
PORTUGÁLIA–BRAZÍLIA
16, Durban, Moses Mabinda Stadion. Vezeti: Archundia (mexikói)
PORTUGÁLIA: Eduardo – Miguel, Bruno Alves, Ricardo Carvalho, Fabio Coentrao – Pedro Mendes, Tiago, Raul Meireles – Cristiano Ronaldo, Hugo Almeida, Simao Sabrosa
BRAZÍLIA: Júlio César – Maicon, Lúcio, Juan, Bastos – Felipe Melo, Gilberto Silva – Daniel Alves, Júlio Baptista, Robinho – Luís Fabiano
 
ÉSZAK-KOREA–ELEFÁNTCSONTPART
16, Nelspruit, Mbombela Stadion. Vezeti: Undiano (spanyol)
ÉSZAK-KOREA: Ri Mjong Guk – Csa Dzsong Hojk, Pak Csol Dzsin, Ri Dzsun Il, Ri Kvang Cson, Dzsi Jun Nam – Mun In Guk – An Jong Hak, Hong Jong Dzso, Pak Nam Csol – Dzsong Te Sze
ELEFÁNTCSONTPART: B. Barry – Demel, K. Touré, Zokora, Tiéné – Eboué, Tieté, Y. Touré – Gervinho, Drogba, S. Kalou
 
A mérkőzésekről élő, szöveges tudósítást olvashatnak honlapunkon. 
A CSOPORT ÁLLÁSA 
  1. Brazília 2 2 5–2 +3  6  
  2. Portugália 2 1 1 7–0 +7  4  
  3. Elefántcsontpart 2 1 1 1–3 –2  1  
  4. Észak-Korea 2 2 1–9 –8  0  
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik