Andreas Beck marad otthon a németek közül

Vágólapra másolva!
2010.06.01. 20:36
Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a dél-afrikai világbajnokságra utazó 23-as keretet: a 24 együtt készülő játékos közül Andreas Beck, a Hoffenheim jobbhátvédje maradt ki.

Löw ezt a Nationalelf dél-tiroli edzőtáborában jelentette be.

Beck lemarad a dél-afrikai kalandról (Fotó: Reuters)
Beck lemarad a dél-afrikai kalandról (Fotó: Reuters)

A német szakvezető keretszűkítését nagy részben a sérülések alakították, hiszen huszonhetes bő keretéből először a ghánai Kevin-Prince Boateng által lerúgott csapatkapitány, Michael Ballack, majd a kulcsembernek nem számító Christian Träsch, végül a magyar nemzeti csapat ellen megsérült Heiko Westermann esett ki.

Szűkíteni így végül már csak egy fővel kellett a keretet, a választás a hétszeres válogatott, a Szovjetunióban született szőke bekkre esett.

„Nem volt könnyű a döntésünk meghozatala, mivel Andreas jól edzett az együtt töltött három hétben. Fárasztó szezonon van túl, egyenetlen volt a teljesítménye és többször sérült is volt. Azt mondtuk, érezze magát továbbra is a csapat tagjának, fiatal még és meg fogja kapni az esélyt a nemzeti együttesben" – nyilatkozta Löw.

NSO VB-ADATBANK: Németország

A vb-résztevők keretei

NÉMETORSZÁG 23 FŐS UTAZÓ KERETE
Kapusok: Manuel Neuer (Schalke), Tim Wiese (Werder), Hans-Jörg Butt (Bayern München)
Hátvédek: Dennis Aogo (Hamburg), Jerome Boateng (Hamburg), Arne Friedrich (Hertha), Philipp Lahm (Bayern München), Per Mertesacker (Werder), Marcell Jansen (Hamburg), Serdar Tasci (VfB Stuttgart), Holger Badstuber (Bayern München)
Középpályások: Marko Marin (Werder), Mesut Özil (Werder), Piotr Trochowski (Hamburg), Sami Khedira (VfB Stuttgart), Toni Kroos (Leverkusen), Bastian Schweinsteiger (Bayern München)
Csatárok: Cacau (VfB Stuttgart), Mario Gomez (Bayern München), Miroslav Klose (Bayern München), Thomas Müller (Bayern München), Stefan Kiessling (Leverkusen), Lukas Podolski (Köln)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik