Vb 2010: a FIFA ígéri, nem lesznek üres székek a stadionokban

Vágólapra másolva!
2010.04.27. 14:38
Egyetlen szék sem marad majd üresen a stadionokban a június 11-én kezdődő dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, legalábbis a nemzetközi szövetség (FIFA) ígérete szerint.

Jerome Valcke, a FIFA főtitkára mindezt kedden jelentette ki, miután a legfrissebb adatok szerint a 64 vb-találkozóból 40-re az összes jegy elkelt.

„Sokkal optimistábbak vagyunk, mint három héttel ezelőtt – fogalmazott Valcke. – Az emberek ugyan egy kicsit későn ébredtek, de az értékesítési folyamat jelenlegi állásával nagyon elégedettek vagyunk, és bizakodunk a sikeres vébélebonyolításban."

A főtitkár hozzátette, körülbelül 130 ezer jegy vár még gazdára.

A belépők jegyirodákban történő értékesítése hozzávetőlegesen 10 napja kezdődött el Dél-Afrikában, s ezzel olyan futball-láz tört ki az országban, hogy az árusítást koordináló számítógépes rendszer összeomlott, mert drukkerek ezrei igyekeztek egyszerre jegyekhez jutni.

A FIFA rendelkezései miatt kezdetben csak a világhálón keresztül lehetett tiketteket vásárolni, s ezért a nemzetközi szövetség kemény kritikákat is kapott, mivel a szegényebb dél-afrikai lakosok többségének nincs internet-hozzáférése, illetve bankszámlája.

Legfrissebb hírek

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
15 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
20 órája

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
21 órája

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:29

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
Tegnap, 9:18

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
2025.07.17. 14:14

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
2025.07.17. 08:56

Egyelőre zárt kapukat dönget a Bayern Nick Woltemade ügyében; megvan a lengyelek új szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.07.16. 16:02
Ezek is érdekelhetik