Argentína: Maradona pénzzel is megváltotta volna FIFA kiszabta büntetését

Vágólapra másolva!
2010.01.26. 11:35
Kéthónapos eltiltása után kedden, a Costa Rica elleni felkészülési meccsen visszatér az argentin nemzeti együttes kispadjára Diego Maradona, aki távolléte alatt csak telefonon tudta tartani a kapcsolatot csapatával.

„Kértem a FIFA-t, hogy pénzzel válthassam ki a büntetésem – így nem kellett volna távol lennem a játékosoktól –, de nem egyeztek bele, úgyhogy nem tudtam mást tenni, mint telefonon beszélni a csapattagokkal. Nem kívánom senkinek ezt a két hónapot" – kezdte Maradona.

„Nagyon nehéz időszak volt, de elmúlt, és most már csak a világbajnokság gondolata foglalkoztat" – tette hozzá az argentin szövetségi kapitány.

A játékosként 1986-ban világbajnokságot nyert 49 éves szakembert a nemzetközi szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága azért büntette meg, mert októberben trágár megnyilvánulással hívta fel magára a figyelmet, azt követően, hogy csapatával kiharcolta a dél-afrikai vb-részvételt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Meglepetés Chilében, Marokkó az U20-as világbajnok!

Minden más foci
2025.10.20. 07:40

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik