Újabb portugál blamázs hazai pályán, így a csoport második helyén telelünk

Vágólapra másolva!
2008.10.15. 23:54
Csalódást keltően szerepel a világbajnoki selejtezősorozatban Portugália labdarúgó-válogatottja: a luzitánok hazai pályán kikaptak Dániától, és most Albánia ellen játszottak 0–0-s döntetlent. Az eredmény magyar szempontból örvendetes, hiszen így a magyar válogatott az 1. csoport második helyéről várhatja a kvalifikáció 2009-es folytatását.
Danny (pirosban) sem tudta feltörni az albánok védelmét
Fotó: Reuters
Danny (pirosban) sem tudta feltörni az albánok védelmét
Danny (pirosban) sem tudta feltörni az albánok védelmét
Fotó: Reuters
Danny (pirosban) sem tudta feltörni az albánok védelmét

Előzetesen lefutott mérkőzésnek tűnt az albán válogatott portugáliai vendégjátéka. Bár a találkozó előtt mindkét együttes négy ponttal állt az első csoportban, de a játékoskeretek erőssége alapján Carlos Queiroz együttese volt a mérkőzés toronymagas esélyese.

Hogy az albánok előzetesen sem túl nagy esélyei tovább olvadjanak, arról Teli gondoskodott. Az albán játékos csak a 24. percben lépett a pályára (Bequirit váltotta), majd a 42. percben már indulhatott is zuhanyozni, miután Cristiano Ronaldo faragásáért megkapta második sárga lapját.

A második félidő elején hiába állt gólnélküli döntetlenre a találkozó, nem sokan fogadtak volna arra, hogy az emberhátrányban játszó Albánia kihúzza kapott gól nélkül a hátralévő 45 percet.

A várt portugál rohamok nem is maradtak el, de hiába rohamozta Beqaj kapuját Cristiano Ronaldo, Hugo Almeida, vagy a csereként beálló Ricardo Querasma, Nani, Nuno Gomes trió (félelmetes, hogy három ilyen játékos is a padon kezdett) – a labdát nem sikerült bepréselniük Beqaj kapujába.

A portugálok így ismét csalódást keltő eredményt értek el hazai pályán (korábban Dániától kikaptak), és négy meccs után mindössze öt pontot gyűjtöttek, csakúgy, mint Albánia.

A két csapat döntetlenje azt is jelenti, hogy a magyar válogatott az első selejtezőcsoport második helyéről várhatja a világbajnoki selejtezősorozat 2009-es folytatását.

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ

1. CSOPORT
PORTUGÁLIA–ALBÁNIA 0–0
Braga V.: Kircher (német)
PORTUGÁLIA: Quim – Miguel (N. Gomes 75.), Pepe, Alves, Ferreira – Fernandes, Moutinho (Quaresma 54.) – Danny (Nani 54.), Meireles, C. Ronaldo – Hugo Almeida
ALBÁNIA: Beqaj – Bequiri (Tali 24.), Bulku, Vangjeli, Curri – Agolli, Skela, Lala, Cana – Duro (Berisha 76.) – Bogdani (Vrapi 46.)
Kiállítva: Tali 42.

A CSOPORT ÁLLÁSA

1. Dánia 3 2 1 6–2 +4 7
2. Magyarország 4 2 1 1 4–2 +2 7
3. Portugália 4 1 2 1 6–3 +3 5
4. Albánia 4 1 2 1 3–2 +1 5
5. Svédország 3 1 2 2–1 +1 5
6. Málta 4 4 0–11 –11 0

A CSOPORT MENETRENDJE

2008.09.06. Albánia–Svédország 0–0
2008.09.06. Málta–Portugália 0–4 (Said 26. öngól, H. Almeida 61., Simao 72., Nani 78.)
2008.09.06. Magyarország–Dánia 0–0
2008.09.10. Svédország–Magyarország 2–1 (Källström 55., Holmén 63., ill. Rudolf 90.+3)
2008.09.10. Portugália–Dánia 2–3 (Nani 42., Deco 86.–11-es, ill. Bendtner 84., C. Poulsen 90., D. Jensen 90+2.)
2008.09.10. Albánia–Málta 3–0 (Bogdani 45, Duro 83, Dalku 89.)
2008.10.11. Magyarország–Albánia 2–0 (Torghelle 49., Juhász 81.)
2008.10.11. Dánia–Málta 3–0 (S. Larsen 10., 47., Agger 29. – 11-esből)
2008.10.11. Svédország–Portugália 0–0
2008.10.15. Málta–Magyarország 0–1 (Torghelle 23.)
2008.10.15. Portugália–Albánia 0–0
2009.02.11. Málta–Albánia
2009.03.28. Málta–Dánia
2009.03.28. Albánia–Magyarország
2009.03.28. Portugália–Svédország
2009.04.01. Magyarország–Málta
2009.04.01. Dánia–Albánia
2009.06.06. Albánia–Portugália
2009.06.06. Svédország–Dánia
2009.06.10. Svédország–Málta
2009.09.05. Dánia–Portugália
2009.09.05. Magyarország–Svédország
2009.09.09. Magyarország–Portugália
2009.09.09. Málta–Svédország
2009.09.09. Albánia–Dánia
2009.10.10. Portugália–Magyarország
2009.10.10. Dánia–Svédország
2009.10.14. Dánia–Magyarország
2009.10.14. Portugália–Málta
2009.10.14. Svédország–Albánia
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik