Cristiano Ronaldo sejtelmes üzenetet küldött a közösségi oldalán

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.07.07. 12:25
Portugal v Slovenia: Round of 16 - UEFA EURO 2024
Cristiano Ronaldo gól nélkül zárta az Eb-t (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Cristiano Ronaldo és a portugál válogatott számára is véget ért a labdarúgó Európa-bajnokság. Az ötszörös aranylabdás játékos a negyeddöntős búcsút követően hivatalos X-oldalán üzent a szurkolóknak, és tett utalást a jövőjére is.

„Többet akartunk. Többet érdemeltünk. Magunkért. Mindannyiótokért. Portugáliáértkezdte bejegyzését a portugálok klasszisa. – Hálásak vagyunk mindazért, amit kaptunk tőletek és mindenért, amit eddig elértünk. Biztos vagyok benne, hogy a pályán és azon kívül is tisztelet érdemel az örökségünk, és tovább fogunk építkezni. Együtt.”

Cristiano Ronaldo pályafutása során egyébként most fordult elő először, hogy egy világeseményen egyetlen gólt sem szerzett, és egyelőre nem tudni biztosan, hogy folytatja-e a válogatottban, amelyben már így is 212 meccsen lépett pályára.

 

 

 

Legfrissebb hírek

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

„Megmutattad, hogy igenis az álmok valóra válhatnak” – a kapus nővére nem hitte el, hogy Tóth Balázs egyszer majd Cristiano Ronaldo ellen véd

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:13

Szoboszlai elárulta, megtörtént-e a mezcsere Ronaldóval

Magyar válogatott
2025.10.15. 07:52

C. Ronaldo a magyarnál csak egy válogatottnak lőtt több gólt a világon

Magyar válogatott
2025.10.14. 12:44

A CR7-hotel Lisszabonban, ami egy múzeummal is felér

Magyar válogatott
2025.10.13. 17:29

A portugálok a napokban kivívhatják a vb-részvételt, de Cristiano Ronaldo és a Benfica még a meccsnél is fontosabb

Foci vb 2026
2025.10.11. 09:30

Cristiano Ronaldo lett az első dollármilliárdos futballista a világon

Foci vb 2026
2025.10.08. 13:14

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26
Ezek is érdekelhetik