Christian Vieri: Az olasz válogatott csapatként mondott csődöt

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.07.07. 09:23
Db Milano 19/05/2024 - campionato di calcio serie A / Inter-Lazio / foto Daniele Buffa/Image nella foto: Cristian Vieri
Christian Vieri szerint fel kell állniuk a padlóról (Fotó: Imago)
A korábbi válogatott csatár szerint Olaszország kiesésében a játékosok, az edző és a szövetség is hibás, de nincs vége a világnak.

Mindenkit ugyanúgy hibáztat Olaszország korai Európa-bajnoki búcsúja miatt Christian Vieri. Az 51. életévét július 12-én, pénteken betöltő korábbi csatárklasszis, aki 49 mérkőzésen 23 gólt szerzett 1997 és 2005 között az olasz válogatottban, felháborodott azon, hogy a squadra azzurra címvédőként a Svájc elleni nyolcaddöntőben sima vereséget ­(0–2) szenvedett és búcsúzott a tornától.

„Hatalmasat csalódtam, mindenkitől sokkal többet vártam – idézte Vierit a Sportmediaset. – Pocsék Európa-bajnokságon vagyunk túl, ezt nyugodtan ki lehet mondani. Olaszok vagyunk, a válogatottunk egyetlen Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon sem lehet csak résztvevő, minden nagy tornát meg kell próbálnia megnyerni. Az ország él-hal a futballért, és a szurkolók azt várják, hogy ez a szenvedély a pályán is visszaköszönjön. Ezen az Európa-bajnokságon szinte semmit sem lehetett látni az olasz futball értékeiből, de ez nem az egyének hibája, a válogatott csapatként mondott csődöt.” 

Christian Vieri, miután kiadta a dühét, arról is szót ejtett, minek kellene változnia ahhoz, hogy az olasz válogatott visszavegye az őt megillető helyet a világfutballban.

„Először is mindenkinek, aki a kudarc részese volt, fel kell ismernie, hogy mit csinált rosszul – kezdte az olasz klasszis. – Természetes, hogy ilyenkor mindenki a szövetségi kapitányt hibáztatja, ez része a munkájának, ám a probléma sokrétűbb. Minden téren fejlődni kell, és biztos vagyok benne, hogy a szövetségnél jól döntenek. Fel kell állnunk a padlóról! A futball nem csak sikerekből áll, van, amikor semmi sem jön össze. Most nem játszott jól a csapat, ahogyan a játékosok sem. De úgy érzem, nincs minden veszve. Ha rögös is az út, visszatalálunk rajta a helyes irányba.”

Foci Eb 2024
2024.06.29. 17:40

Ez nagyon sima volt: Svájc 2–0-ra legyőzte, és kiejtette a címvédő Olaszországot!

Az első félidőben Freuler, a második elején Vargas talált be Donnarumma kapujába.


 

 

Legfrissebb hírek

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 09:18

Most Gattuso az első számú jelölt az olasz válogatott élére

Olasz labdarúgás
2025.06.11. 10:18

Claudio Ranieri mégsem lesz az olasz válogatott szövetségi kapitánya

Olasz labdarúgás
2025.06.10. 09:53

Spalletti győzelemmel búcsúzott, Haaland szállította az újabb norvég sikert

Minden más foci
2025.06.09. 22:49

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
2025.05.29. 22:43

Súlyos pénzbírság az Eb-n a stadion tetejére mászó szurkolónak

Minden más foci
2025.04.30. 11:06

Cesare Prandelli lehet az Olasz Labdarúgó-szövetség új technikai igazgatója

Olasz labdarúgás
2025.03.29. 12:49

Raspadori: Sokkal erősebb csapat vagyunk annál, mint amit most mutattunk

Minden más foci
2025.03.24. 09:48
Ezek is érdekelhetik