Balhék, őrizetbe vételek a holland–török Eb-negyeddöntő után

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.07.07. 19:37
Fotó: Getty Images
A német rendőrség 54 embert őrizetbe vett, 64-gyel szemben pedig nyomozást rendelt el a szombat esti, berlini meccs után, amelyen a holland labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte a török csapatot az Európa-bajnokság negyeddöntőjében.

 

A hatóság vasárnapi közlése szerint a vádpontok között könnyű és súlyos testi sértés, birtokháborítás, csalás, illetve a kábítószer-törvények megsértése szerepel. Az Olimpiai Stadionban rendezett és előzetesen jelentős kockázatúnak minősített mérkőzéssel összefüggésben összesen 3200-an teljesítettek szolgálatot, akik közül a különböző incidensek során két rendőr sérült meg.

A stadion környékén mintegy nyolcezer török részvételével zajló szurkolói felvonulást a rendőrség megállította, miután a drukkerek többször is bemutatták azt a nacionalista tisztelgést, melynek használatáért a törökök hátvédje, Merih Demiral – még a hollandok elleni mérkőzés előtt – kétmeccses eltiltást kapott.

A 19 ezres holland szurkolói felvonulás incidensek nélkül zajlott le, bár a rendőrség közlése szerint mindkét válogatott hívei kisebb összecsapásokba keveredtek berlini fesztiválozókkal, de ezekből nem lett csetepaté, a hatóságok a feleket mindenütt szétválasztották.

 

Legfrissebb hírek

Vancsa Zalán: Végre! Időtlen idők óta nem rúgtam gólt

Magyar válogatott
2025.10.15. 13:51

U21: Szélesi Zoltán szerint szemmel látható az NB I-ben sokat játszók fejlődése

Magyar válogatott
2025.10.14. 21:50

U21: Szélesi Zoltán szerint a törökök az ukránoknál is erősebbek

Magyar válogatott
2025.10.13. 19:38

Európai vb-selejtezők: egy lépésre a kijutástól Hollandia, nyertek a skótok, Feröeren botlottak a csehek

Foci vb 2026
2025.10.12. 20:08

A magyar parlamenti válogatott legyőzte a törököt

Magyar válogatott
2025.09.30. 17:40

Visszavonult a hollandokat vb-elődöntőbe juttató kapus

Minden más foci
2025.09.23. 18:50

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26
Ezek is érdekelhetik