Varga Barnabás sérülésével foglalkoznak a német lapok

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.24. 12:35
null
Fotó: Szabó Miklós
Elsősorban a súlyos sérüléseket szenvedő Varga Barnabás esetével és állapotával foglalkozott a helyi sajtó a németországi labdarúgó Európa-bajnokság A-csoportjának vasárnap esti mérkőzése után, melyen Magyarország 1–0-ra legyőzte Skóciát.

Csoboth Kevin 100. percben szerzett gólja azt jelentette, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a harmadik helyen végzett a házigazdákat és a svájciakat is felvonultató négyesben, így még megvan az esélye arra, hogy továbbjusson.

A német sajtó ugyanakkor elsősorban a mérkőzés 68. percében történtekkel foglalkozott. Vargát egy középre ívelt szabadrúgásnál a skót kapus, Angus Gunn „letarolta”, aminek következtében a csatár eszméletlenül terült el a földön. Később kiderült, a 29 éves futballista arccsontja több helyen eltört, agyrázkódást szenvedett, kórházba vitték és műteni kell, az Eb-n pedig a magyarok továbbjutása esetén sem szerepelhet már.

A Bild című napilap a beszámolójában a válogatott csapatkapitányától, Szoboszlai Dominiktól idézett, melyben a Liverpool légiósa azt kifogásolta, hogy a segítség lassan érkezett a pályára.

„Mindenki láthatta, hogy nagyon nagy a baj. Ilyen esetekben a másodpercek is számítanak, és bár nincs erre ráhatásom, de valamit muszáj lesz változtatni. Gyorsabban kell reagálni, sokkal gyorsabban, mert pontosan tudjuk, hogy egy ilyen helyzetben minden másodpercnek jelentősége van” – idézték Szoboszlaitól.

A Süddeutsche Zeitung terjedelmes tudósítást közölt a magyar–skót találkozóról, melyben Varga esete mellett elsősorban a hajrában és a ráadásban történteket részletezték, kiemelve, hogy Skócia elbúcsúzott a kontinenstornától, Magyarország pedig még reménykedhet a nyolcaddöntőbe kerülésben.

A Die Zeit szinte kizárólag a Varga Barnabás sérülésével járó esetet részletezte, ugyancsak idézte Szoboszlait, valamint kiemelte, hogy a magyar játékosok szurkolókkal közös ünneplésekor a csatár 19-es számú meze „volt a középpontban”.

A Die Welt drámai mérkőzésről írt a beszámolójában, egyfelől azért, mert a magyarok a 100. percben rúgott góllal szerezték meg a három pontot, másfelől azért, mert a 68. percben az Eb-n addigi egyetlen góljukat szerző Vargát veszítették el súlyos arcsérülés miatt.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyar válogatott Németországban légióskodó játékosainak, így Sallai Rolandnak, Willi Orbánnak, Gulácsi Péternek, valamint Szalai Attilának a közösségi médiaoldalakra elhelyezett posztjait idézte, de kitért rá, hogy többek között a francia válogatott sztárfutballista, Antoine Griezmann is jobbulást kívánt a megsérült magyar támadónak.

A csoportkör végén az első két helyezettek mellett hatból a négy legjobb harmadik jut tovább. A mieink három ponttal és mínusz hármas gólkülönbséggel állnak, legkorábban kedden, legkésőbb szerdán derül ki, hogy ez elég-e a továbbjutáshoz.

 

Legfrissebb hírek

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
5 órája

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
13 órája

Vb-selejtező: a magyar válogatottat a 2. helyre várják a csoportjában

Foci vb 2026
13 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
14 órája

Kijózanító pofonok – Cselőtei Márk publicisztikája

Magyar válogatott
Tegnap, 22:40

„A viadal, amiről sosem tudtuk, hogy szükségünk van rá” – Szoboszlai és Güler szócsatája a nemzetközi sportsajtót is bejárta

Magyar válogatott
Tegnap, 20:06

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
Tegnap, 18:48

Dupla Hamar Istvántól és Cristiano Ronaldótól – bemutatjuk vb-selejtezős ellenfeleinket

Foci vb 2026
Tegnap, 16:41
Ezek is érdekelhetik