Varga Barnabás: Néhány hét pihenő következik, a gyógyulásomra koncentrálok

A fejsérülést szenvedő külföldi futballisták közül sokaknak bizonyára Petr Cech esete jut eszébe először. A Chelsea kapusa 2006-ban a Reading ellen szenvedett életveszélyes koponyatörést, azonnal kórházba szállították, és sürgősségi műtétet hajtottak rajta végre. Az operáció sikeres volt, a cseh kapus pályafutása végéig hordta a fejvédőt, és tizenöt évvel később a Chelsea honlapján emlékezett vissza a történtekre: „Néhány nappal korábban az írek ellen játszottunk válogatott mérkőzést, így elég fáradt voltam. Kértem egy masszázst, és lefeküdtem aludni. Ez az utolsó, amire emlékszem…

Amikor felébredtem, az orvos mindig ugyanazokat az egyszerű kérdéseket tette fel, de napokig nem emlékeztem a válaszokra. Nagyon frusztrált. A körülöttem lévőket is zavarta, mert hiába mondtak el mindent százötvenszer, semmi sem maradt meg. A fordulópontot az jelentette, amikor bejöttek a csapattársaim. Akkor még senki sem tudta, hogy folytathatom-e a futballt, lélekben felkészültem arra is, hogy be kell fejeznem a pályafutásomat. Sokszor kérdeztek a meccsszituációkról, de nagyon optimista voltam, és semmi sem változtathatott a játékhoz való hozzáállásomon. Már az első edzésen sem fogtam vissza magam, és nem volt bennem félelem. A pályán minden gyorsan történik, és bármikor, bármelyik pillanatban megsérülhet az ember. Elfogadtam ezt a veszélyt, és sokat segített, hogy nem emlékeztem a sérülésemre. Nehéz olyasvalamitől félni, amire nem emlékszik az ember.”

Raúl Jiménez 2020-ban a Wolverhampton Wanderers játékosaként szenvedett súlyos koponyasérülést, az orvosok utólag azt mondták, csoda, hogy túlélte az esetet, amire egyébként nem emlékszik. A Manchester City kapusa, Ederson Moraes 2017-ben a Liverpool ellen szenvedett horrorisztikus fejsérülést, miután Sadio Mané lendületből érkezve arcon rúgta a stoplisa talprészével. A Hull City középpályása, Ryan Mason viszont olyan súlyos koponyasérülést szenvedett 2017-ben (14 fémlemez és 28 csavar van a koponyájában), hogy abba kellett hagynia a labdarúgást.

S. Á.

Fótyik Dominik nevével szinte összenőtt a fejvédő – emlékezhetünk, a Kazincbarcika, a Mezőkövesd, a Kecskemét és a Budafok korábbi hátvédje rendre fejfedőben lépett pályára. Igaz, a védő nem a futballpályán szenvedte el a sérülését, de tudja, hogy min mehet keresztül Varga Barnabás.

„Természetesen láttam Varga sérülését, hamar egyértelművé vált, nagy a baj – mondta lapunknak a 33 éves játékos, aki jelenleg az Érsekújvár futballistája, csapatával feljutottak a szlovák harmadik ligába. – Mozdulatlanul feküdt, az egyik kezét felemelte, szinte megállt a szívem, annyira megijedtem. Ami engem illet, még tizenkét éve sérültem meg szilveszterkor: a tűzijátékot az utcán néztük, s egy társaság kötekedett velünk. Noha nem akartunk balhézni, az egyikük – aki karatézott –, úgy megütött, hogy ájultan estem a földre, s bevertem a koponyám, amely hátul betört. Két hónapot kellett kihagynom, s bár idővel el lehetett volna hagyni a fejvédőt, nekem biztonságot adott, így maradt, tényleg összenőtt a nevemmel. Ezután nem szenvedtem súlyos fejsérülést, igaz, még két éve, az MTK–Budafok bajnoki mérkőzésen összefejeltem Poór Patrikkal, de csak a szemem felett szakadt fel a bőr. Nem ismerem Varga Barnabást, de én olyan voltam, hogy mentem előre, nem féltem attól, hogy újra bajom esik, remélem, ő is hasonló habitusú. Ugyanis ha úgy lépsz pályára, hogy félsz, s tartasz attól, hogy újra pórul jársz, az a teljesítményed rovására mehet. Ez az ő esetében kulcskérdés lehet, hiszen erőssége a fejjátéka. Ami a fejvédőt illeti: edzésen sosem használtam, csak meccsen. Az első két-három bajnokin nagyon zavart, az államnál lévő fűzőt levágtam, ugyanis idegesített – csak hátul kötöttem meg. A szurkolók olykor vicceltek a fejvédő miatt, a Fradi-pályán kiabálták be, hogy ki ez a bolond, aki bukósisakban játszik… Csak nevettem rajta. Sosem hagytam otthon a fejvédőmet, amelyből mindig kettő lapult a táskámban. Igaz, a cserére egyszer sem volt szükség.”

CS. A.

A Nemzeti Sport labdarúgórovatának munkatársa, a kétszeres válogatott Zombori András testközelből látott hasonlóan súlyos sérülést, mint amilyet Varga Barnabás szenvedett el: 1992-ben váci játékosként ott volt a pályán, amikor Keller József stoplisa eltalálta Romanek János fejét.

„Ha fejsérülés, nagyon sokaknak az a több mint harminc évvel ezelőtti Ferencváros–Vác FC-Samsung mérkőzés ugrik be – a pontos dátum 1992. március 7. –, amikor a hazaiak védője, Keller József nyújtott lábbal arcon talpalta Romanek Jánost. Mivel akkor csapattársak voltunk Vácon, élénken belém égett, ami az Üllői úti stadionban történt: az első félidő közepén szabadrúgáshoz jutott a Fradi a bal oldalon az alapvonal közelében, a kéttagú sorfalat Romanek János és én alkottam. Deszatnik Péter beívelése után a kapusunk, Koszta János a tizenhatoson kívülre ütötte a labdát, a sorfalból befelé mozgó csapattársam fejjel akarta megszerezni, ám érkezett Keller József, s karaterúgásra emlékeztető mozdulattal arcon találta, „Rofi” pedig mozdulatlanul terült el a gyepen. Azonnal lehetett látni, nagy a baj: ömlött a vér, az egyik szeme tulajdonképpen eltűnt, a kapitányunk, Nagy Tibor rögtön intett a mentőknek, jöjjenek, ez nem hétköznapi sérülés. Jani ugyan a saját lábán szállt be a mentőautóba, ám az arca annyira deformálódott, hogy a hazaiak vezetőedzője, Nyilasi Tibor is szörnyülködve fogta a fejét…

„A jobb szememnél eltörött a járomcsontom, és még aznap este megműtöttek a csepeli kórházban – idézte fel a sérülése történetét Romanek János. – Az operációt végző főorvos, Heréb István azt mondta, ha majd újra futballozok, vigyázzak a fejeseknél, lehet majd bennem félsz, azonban amikor az embernek fejelnie kell edzésen vagy meccsen, nem az villan be, hogy óvatosabbnak kell lennie.

Mondjuk, nem volt hátrány, hogy a Vácban Csank János kivett a fejelők közül, mindig a kipattanóra kellett helyezkednem. A sérülésem után nagyjából másfél hónappal a Haladás elleni tartalékbajnokin tértem vissza, és bár meglehet, eleinte óvatosabb voltam, nem volt bennem félsz. Néhány éve a két lányom elővette a sérülésem felvételét, szóltak, ha akarom, nézzem meg, de nem akartam – amúgy egyszer sem láttam. Néhány éve a Ferencvárosnál is dolgozó Magyar Zoltán szervezett egy jótékonysági mérkőzést, meghívott, igent mondtam, majd később újra keresett, és azt mondta, elfelejtett szólni, hogy Keller József is ott lesz. Azt feleltem, semmi probléma, annak idején nyilván haragudtam rá, de nincs be

A Ferencváros ezüstcipős ikonja, Nyilasi Tibor 1976 októberében az FTC–Dynamo Dresden BEK-mérkőzésen (amelyen Onhausz Tibor góljával 1–0-ra győztek a zöld-fehérek) szenvedett koponyatörést. A kupatalálkozó 62. percében szögletrúgás után a német Hartmut Schade belefejelt Nyilasi Tibor arcába – a történtekről a klubtörténeti portál, a Tempó Fradi honlap így írt: „...ölben vitték a kapu mögé. Percekkel később felállt, és kí­sérőinek vállára támaszkodva elindult a mentőautó felé. Néhány méterrel a kocsi előtt esett össze. Azonnal az István kórházba szállí­tották.” A vizsgálat után Nyilasi kijelentette: jobban érzi magát, haza akar menni, ám rosszabbra fordult az állapota, kiderült, koponyatörést szenvedett, az idegsebész dr. Benoist György megműtötte. A jobbösszekötő 16 meccses kihagyást követően visszatérhetett, annak ellenére folytatta a futballt, hogy az orvos – óvatosan ugyan – közölte, nem javasolja a játékot.

A legendás futballista a gyógyulást követő első edzéséről is beszélt anno a Tempó Fradinak, és elmondta, hol fejelt először a labdába: „...edzésen, a kispályán. Első pillanatban nem is értettem, miért csókolgatnak a fiúk, hiszen edzésen ez nem szokás. Szóval ők is kételkedtek, hogy leszek-e még focista…” Kérdés volt az is, hogy mennyire érezte szándékosnak a német játékos szabálytalanságát, erről így beszélt: „Egyszerűen megfejelt. Mindenkivel előfordulhat ilyen. Tudom, hogy néhány szurkoló az ellenkezőjére gondolt, de higgyék el, szerencsétlen mozdulat következménye volt az én sérülésem.”