Mészöly Géza: Bízom benne, Kevinre szép külföldi karrier vár az Eb után

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.06.24. 21:24
Mészöly Géza öleli Csoboth Kevint az Újpest egyik tavaszi mérkőzésén (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest kispadjáról távozó Mészöly Géza a Nemzeti Sportrádióban beszélt volt játékosáról, Csoboth Kevinről és a skótok ellen szerzett győztes góljáról, de szóba került a magyar válogatott támadó tavaszi szezonja és hullámvölgye is.

 

Mészöly Gézát a Nemzeti Sportrádióban Zoltán Gergely Tamás először arról kérdezte, hogy mit érzett, amikor megszületett Csoboth Kevin gólja az Európa-bajnoki csoportmérkőzés 100. percében.

„A kecskeméti főtéren néztem a mérkőzést több száz vagy ezer emberrel együtt, és hihetetlen borzongás fogott el, majdnem én is megkönnyeztem a gólt. Mindenki egymás nyakába ugrott, óriási örömmámor fogott el minden szurkolót” – közölte az 57 éves edző, aki azt is elmondta, hogy ez a győzelem hatalmas eredmény a magyar futball számára, és külön nagyon büszke a gólszerző Csoboth Kevinre. Mint mondta: a támadó a bal oldalról befelé futva szeret kapura lőni, ezért bízott benne, hogy a meccs végén így helyzetbe tud kerülni. Majd szóba került a tavaszi szezon eleje Újpesten.

„Nagyon pozitív volt az első benyomásom Kevinről, rendkívül alázatos játékos, amit bizonyított akkor is, amikor a Diósgyőr elleni meccsen szinte balhátvédet kellett játszania a megsérült Tamás Krisztián kiesése miatt” – mesélte a korábbi 18-szoros válogatott labdarúgó. Ezt követően szó esett a 24 éves futballista hullámvölgyéről és arról, hogy tavasszal nem került be a válogatott keretbe, amiről elmondta, ez nagyon zavarta játékosát, de mindemellett el is ismerte, hogy teljesítményével nem érdemelte ki a meghívót.

„Biztattam, és tudattam vele, hogy teljes mértékben mellette állok. Éreztettem vele: igenis ki kell tűznünk célul, hogy vissza kell kerülnie a válogatottba, és ott kell lennie az Eb-n. Ugyanis ez nagyon fontos a saját pályafutása és nem mellesleg az Újpest szempontjából, hiszen a klubnak nagy eredmény, ha játékost tud adni az Eb-résztvevő nemzeti csapatba. Ehhez természetesen az kellett, hogy a klubjában megmutassa, mire képes, és ebben teljesen partner volt, még akkor is, amikor elmondtam neki, hogy a kispadról beállva kell segítenie a csapatot. Ennek az is volt a haszna, hogy tudtuk, minden bizonnyal nem kezdőként számít majd rá Marco Rossi, viszont csereként megmutathatja, hogy beszállva képes lökni a csapat szekerén, amire a válogatottnál is szükség lehet” – majd hozzátette, az is biztosan segített a kerettagság elérésében, hogy Csoboth az idény végén már csapatkapitányként vezethette az Újpestet, így sikerült kiharcolnia az együttesnek a bennmaradást.

„Tudom, az Újpestnek fontos lenne, hogy maradjon, de bízom benne, Kevinre szép külföldi karrier vár az Eb után” – fogalmazott Mészöly, aki végezetül jobbulást kívánt az arccsonttörést szenvedő Varga Barnabásnak.

 

Legfrissebb hírek

Százhúsz éve született az újpesti csatárlegenda, Avar István

Népsport
Tegnap, 9:37

Korhut Mihály: Mondták, nem is olyan ügyetlen ez a gyerek…

Labdarúgó NB II
2025.05.29. 10:03

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
2025.05.28. 22:38

A Premier League gólgyárosa mégsem jön a svéd válogatottal Budapestre

Magyar válogatott
2025.05.28. 11:34

Vitális Milán elmondta, mit tett, miután olvasta Priskin Tamás szavait a Nemzeti Sportban

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 08:17

Mészöly Géza marad a Budafok edzője

Labdarúgó NB II
2025.05.23. 15:57

NB I: 57 év után lehet újra Győrben bajnok a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 15:02

Gyökeres is érkezik a Puskás Arénába – megvan a svéd válogatott kerete

Minden más foci
2025.05.21. 18:00
Ezek is érdekelhetik