Martin Dúbravka szerint a legnehezebb dolog a visszatérés lesz

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Mainz
Vágólapra másolva!
2024.06.24. 16:02
Varga Barnabásnak több csont is eltört az arcában (Fotó: Koncz Márton)
Síri csend és rémület. A szlovák labdarúgók szokás szerint vasárnap is közösen nézték a mainzi szálláshelyükön az Európa-bajnokság meccseit. Szinte megállt a levegő, amikor a magyar–skót (1–0) találkozó 68. percében Varga Barnabás ütközött Angus Gunn-nal.

„Szörnyű látvány volt, ahogy az ütközés után a magyar játékos mozdulatlanul feküdt. A foci kontaktsport és sajnos ilyen dolgok is megtörténnek. Senki sem úgy megy fel a pályára, hogy valakinek sérülést okozzon. Amikor megtudtuk, hogy kommunikál, fellélegeztünk. Barnabásnak azt kívánom, hogy gyorsan épüljön fel, ne legyenek maradandó sérülései és minél előbb ott legyen a pályán – mondta a szlovák újságíróknak és a Nemzeti Sportnak Martin Dúbravka.Át tudom érezni Barni helyzetét. Ütköztem már csatárral, és én is elvesztettem az eszméletemet. Nem emlékeztem semmire a meccsből. A magyar játékosnak a legnehezebb dolga a pályára való visszatérés lesz. Egy ideig eltart neki, mire fejben olyan állapotba kerül, hogy gond nélkül focizzon. Barninak a legjobbakat kívánom az egész szlovák csapat nevében. Bízunk benne, hogy a kényszerszünete nem tart sokáig.”

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
13 órája

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
Tegnap, 14:42

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Videó: ezért kapott piros lapot Gróf, akit Varga Barnabás váltott a kapuban

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:28

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Válogatott: hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az örmények elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.10.17. 13:33
Ezek is érdekelhetik