Csoboth Kevin engedélyt kapott Szoboszlai Dominiktól a sírásra

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.06.23. 23:39
Lehet, hogy Csoboth Kevin (jobbra) győztes gólja továbbjutást is ér (Fotó: Koncz Márton)
Mint ismert, Csoboth Kevin 100. percben esett góljával a magyar válogatott az utolsó csoportmeccsén 1–0-ra legyőzte Skóciát, és ezzel az A-csoport 3. helyén zárt, és a többi csoport alakulásától függően még akár tovább is juthat. A mérkőzés után a győztes gólt szerző Csoboth Kevin elárulta, el is érzékenyült a találata után, ám engedéllyel tette.

 

„Óriási élmény volt, el is érzékenyültem. Sajnálom, hogy a szüleim nem láthatták élőben a mérkőzést, de biztos vagyok benne, hogy otthon a tévé előtt most ők is önfeledt ünneplésbe kezdtek. A legfontosabb, hogy megnyertük a mérkőzést – kezdte a gólszerzőnk, Csoboth Kevin a mérkőzés gyorsértékelését az M4Sportnak. Az Újpest FC szélsője mesélt a góljáról és az azt megelőző kapufájáról is. – Kicsit bennem volt az is, hogy kapufánál nem passzoltam be esetleg Dominiknak, aki lehet, hogy talán jobb helyzetben volt nálam. Azt gondoltam akkor, hogy nem ez volt a meccslabda, lesz még egy. Azt nem, hogy nekem lesz, de örülök, hogy berúgtam a helyzetet. Nagy csapatmunka eredménye volt a gól, nagyon örülünk a győzelemnek és köszönjük a szurkolóinknak a fantasztikus biztatást mind a három meccsen.

Az Újpest támadója, arra is kitért, mivel küldte pályára a 86. percben Marco Rossi szövetségi kapitány. 

„Azt kérte tőlem a mester, hogy most ne a lábamhoz kérjem a labdákat, hanem inkább területre kérjem a labdákat, és alapozzak a sebességemre. Ja, meg hogy rúgjak gólt. Örülök, hogy sikerült. Most jön a várakozás néhány napja, de előbb most ezt a pillanatot szeretnénk megfelelően megélni” – mondta Csoboth, aki elárulta azt is, mit mondott neki Szoboszlai Dominik a gól után.

„Annak idején a Mezőkövesd ellen volt egy érzelmes pillantom, akkor azt kérdezte tőlem, hogy »Miért sírsz?«, nehéz, érzelmes hónapokon voltam akkor túl. Most aztán csak annyit mondott: »Nyugodtan, sírjál!«” – mesélte Csoboth, aki aztán ment is a csapattársakhoz megünnepelni a győzelmet.

 

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
1 órája

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
3 órája

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
5 órája

Miért élnénk, ha nem egy álomért? Csapat van, most már jöjjön az eredmény is!

Magyar válogatott
6 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
8 órája

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
10 órája

Joao Cancelo: Voltak nehézségeink, de összességében jobbak voltunk, mint a magyarok

Magyar válogatott
10 órája

Varga Barnabás és Tóth Balázs volt a mieink legjobbja a portugálok ellen – Nemzeti Sport-osztályzatok

Magyar válogatott
13 órája
Ezek is érdekelhetik