C. Ronaldo: Ez egy álom, ugyanolyan, mint húszéves koromban volt

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.12. 11:05
Példakép (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a duplázó Cristiano Ronaldo történelmet írt a portugálok legutóbbi labdarúgó felkészülési mérkőzésén. A 40. életévében járó legenda az 1226. felnőttmérkőzésén lépett pályára, megelőzve az 1225 mérkőzést számláló egykori „gólvágó” kapust, a brazil Rogério Cenit. CR a mérkőzés után beszélt arról, mekkora büszkeség a válogatott mezt viselni.


„Tudom, hogy már nem maradt sok évem hátra a futballban – idézte a goal.com Cristiano Ronaldo nyilatkozatát. – Az már egy ajándék nekem, hogy harmincöt-harminchat felett is focizhatok. Most harminckilenc vagyok, és minden évben azon vagyok, hogy élvezzem a játékot.”


„Az a fontos, hogy testben és lélekben is jól legyek, hogy segíthessem a csapatot. És ahogy azt már tudjátok, mindig is imádni fogom a válogatottat. Húsz éve vagyok itt, és szeretném folytatni – jelentette ki. – Imádok futballozni. Minden meccs különleges, főleg portugál színekben az Eb-n. Büszkének érzed magad miatta. Ez egy álom, ugyanolyan, mint húszéves koromban volt.”


RONALDO DUPLÁJA AZ ÍREK ELLEN

 

EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Portugália–Írország 3–0 (1–0)
Aveiro, Estadio Municipal. Vezette: Kavanagh (angol)
Portugália: Diogo Costa – A. Silva, Pepe (D. Pereira, a szünetben), Inácio – Dalot (Semedo, a szünetben), B. Fernandes, J. Neves (M. Nunes, 77.), Cancelo (N. Mendes, a szünetben) – Joao Félix (R. Neves, a szünetben) – C. Ronaldo, Leao (Jota, a szünetben). Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
Írország: Kelleher – O'Shea, O'Brien, Scales – Coleman (Doherty, 70.), Smallbone (Sykes, 83.), Cullen, Brady (O'Dowda, 53.) – Parrott (Johnston, 53.), Idah (Cannon, 53.), Szmodics (Knight, 70.). Szövetségi kapitány: John O'Shea
Gólszerző: Joao Félix (18.), C. Ronaldo (50., 60.)

A PORTUGÁL LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT EB-KERETE
Kapusok: 22 – Diogo Costa (FC Porto), 12 – José Sá (Wolverhampton Wanderes – Anglia), 1 – Rui Patrício (Roma – Olaszország)
Védők: 24 – António Silva (Benfica), 13 – Danilo Pereira (Paris Saint-Germain – Franciaország), 5 – Diogo Dalot (Manchester United – Anglia), 14 – Goncalo Inácio (Sporting CP), 20 – Joao Cancelo (FC Barcelona – Spanyolország), 2 – Nélson Semedo (Wolverhampton Wanderes – Anglia), 19 – Nuno Mendes (Paris Saint-Germain – Franciaország), 3 – Pepe (FC Porto), 4 – Rúben Dias (Manchester City – Anglia)
Középpályások: 8 – Bruno Fernandes (Manchester United – Anglia), 15 – Joao Neves (Benfica), 6 – Joao Palhinha (Fulham – Anglia), 16 – Matheus Nunes (Manchester City – Anglia), 18 – Rúben Neves (Al-Hilal – Szaúd-Arábia), 23 – Vitinha (Paris Saint-Germain – Franciaország)
Támadók: 10 – Bernardo Silva (Manchester City – Anglia), 7 – Cristiano Ronaldo (Al-Naszr – Szaúd-Arábia), 21 – Diogo Jota (Liverpool – Anglia), 26 – Francisco Conceicao (FC Porto), 9 – Goncalo Ramos (Paris Saint-Germain – Franciaország), 11 – Joao Félix (FC Barcelona – Spanyolország), 25 – Pedro Neto (Wolverhampton Wanderes – Anglia), 17 – Rafael Leao (Milan – Olaszország)
Szövetségi kapitány: Roberto Martínez (spanyol)

F-CSOPORT
JÚNIUS 18., KEDD
18.00, Dortmund: Törökország–Grúzia
21.00, Lipcse: Portugália–Csehország
JÚNIUS 22., SZOMBAT
15.00, Hamburg: Grúzia–Csehország
18.00, Dortmund: Törökország–Portugália
JÚNIUS 26., SZERDA
21.00, Gelsenkirchen: Grúzia–Portugália
21.00, Hamburg: Csehország–Törökország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik