A skót kapus a meccs után sem tudta, kivel ütközött

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.24. 14:22
Angus Gunn (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott Csoboth Kevin 100. percben szerzett góljával nyert Skócia ellen a németországi Európa-bajnokság A-csoportjában, ezzel életben tartotta továbbjutási esélyeit. A mérkőzésen Varga Barnabás súlyos sérülést szenvedett, amikor a 68. percben egy szabadrúgásnál ütközött a skótok kapusával, Angus Gunn-nal. A Norwich City játékosa a mérkőzés után adott interjújában előbb visszakérdezett a riporternek, kire gondol, majd a The Heraldnak arról beszélt, azt hitte, jól csinálja, amit tesz.

Mint ismert, Varga Barnabás a kapussal, Angus Gunn-nal történt ütközése után súlyos sérülést szenvedett a Skócia–Magyarország Európa-bajnoki mérkőzésen. A sorsdöntő meccs utáni interjú elején Gunn visszakérdezett a Vargáról érdeklődő riporternek, hogy kire gondol.

A Norwich City kapusa a The Heraldnak nehezen beszélt a történtekről, s őt is fájdalmasan érintették az események.

„Ez egy kicsit homályos volt. Ki kellett jönnöm, és azt hittem, jól csináltam. Elég fájdalmas volt. Remélhetőleg jól van” – mondta Gunn, aki a meccsről is beszélt.

„Őszintén nehéz beszélni. Azt hiszem, mindenki a legjobbját nyújtotta. A végén kaptunk gólt, de úgy gondolom, hogy az erőfeszítéseinkkel megmutattuk a szurkolóknak, mit jelent ez számunkra. Az ellenfélnek sikerült kontráznia a végén, ami nem jó, mert a meccs nagy részében jól védekeztünk” – mondta a mérkőzésről a kapus,  aki szerint a skótoknak is voltak helyzeteik, de nem tudtak gólt szerezni, márpedig a nap végén csak az számított, hogy kiestek.

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
11 órája

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
Tegnap, 7:40

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.10.21. 14:42

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Videó: ezért kapott piros lapot Gróf, akit Varga Barnabás váltott a kapuban

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:28

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04
Ezek is érdekelhetik