A magyar csapatot kísérő gyerekek már úton vannak a stadionba

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
• Stuttgart
Vágólapra másolva!
2024.06.19. 12:30
Fotó: Nemzeti Sport
Véletlenül botlottunk bele egy stuttgarti szállodában abba az eligazításba, amelyet szerda délelőtt tartottak az esti német–magyar labdarúgó Európa-bajnoki meccsre beosztott játékoskísérő német és magyar gyerekeknek, illetve szüleiknek a Lidl illetékesei.

Mint a Magyarországon is erőteljes kampány révén közismert, Európa-szerte a német élelmiszerlánc akciójában lehetett megnyerni a lehetőséget a legszerencsésebb tíz éven aluli lányoknak és fiúknak, hogy háromszor tizenegyen a szüleikkel utazhassanak azzal a csoporttal, amelynek tagjai a csoportmérkőzéseken a gyepre kísérik a magyar válogatott játékosait.

Az eligazítás után megkértük a feladatukra Stuttgartban izgatottan készülő magyar gyerekeket, hogy a futballistákhoz hasonlóan álljanak össze ők is egy csapatképre.

Fotó: Nemzeti Sport
Fotó: Nemzeti Sport

Rögtönzött körkérdésünkből kiderült, hogy többen fociznak a szerencsés nyertesek közül, akik az ország különböző pontjairól érkeztek: Dunaújvárostól Makón keresztül Egerig, de budapesti és külhoni születésű fiatal is van közöttük, sőt egyikük egy Öttömös melletti tanyáról csatlakozott a ma este legirigyeltebb magyar gyerekeinek csoportjához. Mint a felnőtt kísérőktől megtudtuk, a legtöbb kicsi Szoboszlai Dominik kezét szeretné fogni a pályára menet, ám többen ábrándoznak arról is, hogy Sallai Roland vagy Schäfer András kísérői lehetnek szerda este a stuttgarti stadionban.

Kölnben már ott volt a magyar labdarúgókkal 11 kisorsolt magyar gyermek, és újabb 11 játékoskísérő érkezik majd Magyarországról a vasárnapi skótok elleni mérkőzésre is.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
CSOPORTKÖR
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
18.00: Németország–Magyarország, Stuttgart (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Skócia–Svájc, Köln (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ 
15.00: Horvátország–Albánia, Hamburg (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Fotó: Lidl

A Lidl az Európa-bajnokság hivatalos partnereként a Lidl Kids Team program keretében 6-10 éves korú gyermekek számára biztosítja a lehetőséget, hogy pályára kísérjék a válogatott csapatokat a csoportmérkőzéseken. Ennek köszönhetően a nyertes magyar gyerekek felnőtt kísérőjükkel együtt egy háromnapos utazást nyerhettek, így a múlt szombaton Kölnben, ma és vasárnap pedig Stuttgartban kéz a kézben vonulhatnak majd a pályára kedvenceikkel és szurkolhatnak élőben a magyar válogatottnak. A szülők és gyermekek számára a németországi utazás, szállás és ellátás minden költségét és a jegyeket is a Lidl biztosítja. Ezen túl a mérkőzés előtti napon és a helyszínen is számos szórakoztató és izgalmas élmény vár még a nyereményjáték nyerteseire és kísérőikre.

Fotó: Lidl
HÁROMNAPOS UTAZÁS AZ EB-RE

 

 

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
Tegnap, 6:38

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
2025.09.11. 18:34

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2025.09.11. 13:12

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09
Ezek is érdekelhetik