Skócia negatív rekordot dönthet az Eb-n

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 07:10
Kieran Tierney (balra) és Ryan Porteous a Hollandiától elszenvedett 4–0-s vereség után... (Fotó: Getty Images)
A skót válogatott eddig egyszer sem jutott tovább a csoportkörből az Európa-bajnokságokon, és ha ezúttal is elbukik, új negatív csúcsot állít fel. Az ellenpólust az eddig mindig továbbjutó portugálok képviselik.

Nem mindig jelent biztos jövőbe látást, sőt! Ugyanakkor, ha futballról van szó, kétségtelenül felfed valamennyit egy adott csapat képességeiről, és bizonyos mértékben kondicionálja azokat, akiknek tartani és/vagy megtörni kellene az elődöktől örökölt mutatókat.

Márpedig ha előbányásszuk a múltból, hogy az Európa-bajnokságon mely válogatottak hogyan szerepeltek az 1980-ban bevezetett csoportkör alatt, akkor bizony a magyar nemzeti csapat egyik ellenfele, Skócia nem sok jóra számíthat. Először is a skótoknak eddig egyszer sem sikerült továbbjutniuk a kieséses fázisba, noha már háromszor is voltak Eb-szereplők (1992, 1996, 2020) – ennyi részvétel mellett ez egyfajta negatív rekord. Egy másik negatív csúcsot is felállíthat Steve Clarke csapata, ugyanis ha most sem sikerül a továbbjutás, akkor Skócia lesz az első nemzet, amely négy egymást követő Európa-bajnokságán vall idő előtt kudarcot. A „mesterhármas” eddig az oroszoknak (2012, 2016, 2020), a svédeknek (2008, 2012, 2016), az angoloknak (1980, 1988, 1992), és a szintén a magyar csoportban helyet kapó svájciaknak (1996, 2004, 2008) „sikerül”. Kudarc esetén a csoportkörben legtöbbször elvérző válogatott címét ugyanakkor még biztosan nem kapják meg a skótok, Oroszország ugyanis hat alkalommal (1992, 1996, 2004, 2012, 2016, 2020) bukott el a torna első fázisában.

A másik végletet a portugál válogatott képviseli, 2016 Európa-bajnoka ugyanis eddig az összes szereplése során sikerrel abszolválta a csoportkört. Nyolc Eb-részvétel, nyolc továbbjutás, ráadásul a legrosszabb produkciót épp a legutóbbit tornán, címvédőként nyújtották Cristiano Ronaldóek, amikor a nyolcaddöntőben estek ki. A magyarok egyik ellenfele, Németország, szintén nyolcszor jutott tovább a csoportfázisból – ez a két válogatott tartja az abszolút rekordot –, de szemben a portugálokkal, ezt (1980 után, NSZK-ként számolva) tizenegy részvétellel hozta össze, azaz háromszor (1984, 2000, 2004) a Nationalelf is elhasalt a csoportban.

A SKÓT LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT EDDIGI EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok: Zander Clark (Heart of Midlothian FC), Craig Gordon (Heart of Midlothian FC), Angus Gunn (Norwich City – Anglia), Liam Kelly (Motherwell)
Védők: Liam Cooper (Leeds United – Anglia), Grant Hanley (Norwich City – Anglia), Jack Hendry (Al-Ettifak – Szaúd-Arábia), Ross McCrorie (Bristol City – Anglia), Scott McKenna (FC Köbenhavn – Dánia), Ryan Porteous (Watford – Anglia), Anthony Ralston (Celtic), Andrew Robertson (Liverpool – Anglia), John Souttar (Rangers), Greg Taylor (Celtic), Kieran Tierney (Real Sociedad – Spanyolország)
Középpályások: Stuart Armstrong (Southampton – Anglia), Ryan Christie (AFC Bournemouth – Anglia), Billy Gilmour (Brighton & Hove Albion – Anglia), Ryan Jack (Rangers), John McGinn (Aston Villa – Anglia), Callum McGregor (Celtic), Kenny McLean (Norwich City – Anglia), Scott McTominay (Manchester United – Anglia)
Támadók: Ché Adams (Southampton – Anglia), Ben Doak (Liverpool – Anglia), Lyndon Dykes (Queens Park Rangers – Anglia), James Forrest (Celtic), Lawrence Shankland (Heart of Midlothian FC)

A NÉMET LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT EDDIGI EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok: Oliver Baumann (Hoffenheim), Manuel Neuer (Bayern München), Alexander Nübel (VfB Stuttgart), Marc-André ter Stegen (FC Barcelona – Spanyolország), 
Védők: Waldemar Anton (VfB Stuttgart), Benjamin Henrichs (RB Leipzig), Joshua Kimmich (Bayern München), Robin Koch (Eintracht Frankfurt), Maximilian Mittelstädt (VfB Stuttgart), David Raum (RB Leipzig), Antonio Rüdiger (Real Madrid – Spanyolország), Nico Schlotterbeck (Borussia Dortmund), Jonathan Tah (Bayer Leverkusen)  
Középpályások: Robert Andrich (Bayer Leverkusen), Chris Führich (VfB Stuttgart), Pascal Gross (Brighton and Hove Albion – Anglia), Ilkay Gündogan (FC Barcelona – Spanyolország), Toni Kroos (Real Madrid – Spanyolország), Jamal Musiala (Bayern München), Aleksandar Pavlovic (Bayern München), Leroy Sané (Bayern München), Florian Wirtz (Bayer Leverkusen)
Támadók: Maximilian Beier (Hoffenheim), Niclas Füllkrug (Borussia Dortmund), Kai Havertz (Arsenal – Anglia), Thomas Müller (Bayern München), Deniz Undav (VfB Stuttgart)


A SVÁJCI LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT EDDIGI EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok: Marvin Keller (Young Boys), Gregor Kobel (Borussia Dortmund – Németország), Pascal Loretz (Luzern), Yvon Mvogo (Lorient – Franciaország), Yann Sommer (Internazionale – Olaszország)
Védők: Manuel Akanji (Manchester City – Anglia), Aurele Amenda (Young Boys), Nico Elvedi (Mönchengladbach – Németország), Ulisses Garcia (Marseille – Franciaország), Albian Hajdari (Lugano), Kevin Mbabu (Augsburg – Németország), Bryan Okoh (Red Bull Salzburg – Ausztria), Becir Omeragic (Montpellier – Franciaország), Ricardo Rodríguez (Torino – Olaszország), Fabian Schär (Newcastle – Anglia), Leonidas Stergiou (VfB Stuttgart – Németország), Silvan Widmer (Mainz – Németország), Cedric Zesiger (Wolfsburg – Németország)
Középpályások: Michel Aebischer (Bologna – Olaszország), Zeki Amdouni (Burnley – Anglia), Uran Bislimi (Lugano), Remo Freuler (Bologna – Olaszország), Ardon Jashari (Luzern), Fabian Rieder (Rennes – Franciaország), Xherdan Shaqiri (Chicago Fire – Egyesült Államok), Vincent Sierro (Toulouse – Franciaország), Renato Steffen (Lugano), Filip Ugrinic (Young Boys), Rubén Vargas (Augsburg – Németország), Granit Xhaka (Leverkusen – Németország), Denis Zakaria (Monaco – Franciaország)
Csatárok: Kwadwo Duah (Ludogorec – Bulgária), Breel Embolo (Monaco – Franciaország), Joel Monteiro (Young Boys), Dan Ndoye (Bologna – Olaszország), Noah Okafor (Milan – Olaszország), Andi Zeqiri (Genk – Belgium), Steven Zuber (AEK Athén – Görögország)


A MAGYAR VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Paksi FC)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Fiola Attila (Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Freiburg – Németország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Kleinheisler László (Hajduk Split – Horvátország), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Sunderland – Anglia)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
TARTALÉKOK: Lisztes Krisztián (Ferencvárosi TC), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Tóth Balázs (Fehérvár FC), Vancsa Zalán (Lommel SK – Belgium), Vécsei Bálint (Paksi FC)

EB 2024
A-CSOPORT
JÚNIUS 14., PÉNTEK
21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

17. LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG – A TELJES PROGRAM CSOPORTONKÉNT

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik