Kedvelik a brazil játékosok az új kapitányt

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2024.03.23. 08:50
Dorival Júniornak jó sok munkája lesz a brazil válogatottnál, s Londonban felmérheti, mire mennek játékosai az egyik legerősebb európai csapattal szemben (Fotó: Getty Images)
Az angolok a bemutatkozó és – a várható kezdőcsapat alapján – kísérletező szövetségi kapitánnyal érkező Brazíliát fogadják a Wembley-ben.

 

Az új Wembley-ben, vagyis 2007 óta nem nyert Brazília Anglia ellen, s könnyen lehet, hogy a szombat esti találkozón sem a győzelem az elsődleges célja. Dorival Júnior szövetségi kapitány ezen a meccsen mutatkozik be, és a brazil keret kialakítása egyelőre kísérleti fázisban van. Az ősszel, még Fernando Diniz irányításával rendkívül gyenge eredményeket ért el a csapat a világbajnoki selejtezőben, és bár hat mérkőzés után hét ponttal a hatodik, még egyenes ági kijutó helyen áll, aligha fér bele újabb elvesztegetett év, főleg, hogy a nyáron ismét Copa Americát rendeznek. A Globo Esporte az edzések láttán megtippelte a kezdőt: a kaput Bento őrzi, a védelmet Danilo, Fabrício Bruno, Lucas Beraldo és Wendell alkothatja, a három középpályás Joao Gomes, Bruno Guimaraes és Lucas Paquetá, míg Jordan Pickford kapuját a Raphinha, Rodrygo, Vinícius Júnior hármas rohamozhatja.

Bento az Athlético Paranaenséből, Bruno a Flamengóból, Beraldo a PSG-ből érkezik, míg a középpályán a Wolverhamptonban kitűnő idényt futó Joao Gomes és az Aston Villa légiósa, Douglas Luiz vetekszik a jobb oldali középpályás posztjáért. Luiz az egyetlen brazil futballista a négy európai topbajnokság 2023–2024-es idényében, aki átlépte a tízgólos és tíz gólpasszos határt is.

A bal oldalon visszatér Lucas Paquetá, aki a tavalyi válogatott meccsek nagy részét kihagyta fogadási ügye miatt.

„Dolgoztam már együtt Dorival Júniorral a Flamengóban, fantasztikus élmény volt – válaszolta immár szakmai kérdésekre Lucas Paquetá a sajtótájékoztatón. − A Flamengóban Dorival találta ki, hogy a mostani pozíciómban játsszak, egy kicsit támadóbb felfogásban, belépve az üres területekre és kreatív megoldásokkal kirukkolva.”

A 2007-ben átadott megújult Wembley-ben még nem nyert a brazil válogatott, három mérkőzésen két döntetlen és egy vereség a mérlege, mint ahogy a régi stadion sem a brazil sikerekről maradt emlékezetes: 1956-ban 4:2-re nyert Anglia, következett két 1–1-es döntetlen, majd 1981-ben megszületett az első brazil siker, Zico góljával 1–0-ra győztek a vendégek. Az átépítés előtt még ötször találkozott a két együttes, három 1–1-es döntetlen mellett egyszer-egyszer nyert Anglia és Brazília. A leggyakoribb eredmény az 1–1, amely hatszor fordult elő.

tizenharmadszor rendeznek a Wembley-ben angol–brazilt

EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
20.00: Anglia–Brazília (Tv: Spíler1) 

 

Legfrissebb hírek

Túl hangos volt a három napig tartó parti, Vinícius Júnior mehet a bíróságra

Spanyol labdarúgás
2025.10.16. 08:41

Vb 2026: huszonnyolc már elkelt a 48 helyből – így állnak a selejtezők

Foci vb 2026
2025.10.15. 09:38

Anglia első európai országként, gólfesztivállal jutott ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:43

Véget ért Marcus Rashford nyolc meccsig tartó sorozata

Foci vb 2026
2025.10.11. 11:41

Anglia, Franciaország és Svájc is kijuthat a következő napokban a világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.10.11. 11:19

Gilberto Silva: Itt az ideje, hogy újra világbajnokok legyünk!

Foci vb 2026
2025.10.11. 10:12

Öt gólt vágott Brazília a felkészülési meccsen Dél-Korea ellen

Minden más foci
2025.10.10. 16:42

Hiába vezetett két góllal az Újpest, a DAC nyerte meg a felkészülési mérkőzést

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 18:13
Ezek is érdekelhetik