Eb 2024: óriási blama, hármat (!) lőttek Svédországnak az azeriek

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.16. 20:19
null
Mustafazada (balra) kiállítása sem segített a svédeknek (Fotó: Imago Images)
Azerbajdzsán hazai pályán nagy meglepetésre 3–0-ra legyőzte Svédországot a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság F jelű selejtezőcsoportjában. A csoport másik meccsén Ausztria könnyedén nyert Észtország vendégekén.

AZERBAJDZSÁN–SVÉDORSZÁG

Már a 3. percben sokkolták az előzetesen esélyesebbnek tartott svédeket az azeriek: Lindelöf a saját tizenhatosa előtt adta el a labdát, Dadashov pedig Emin Mahmudov elé tálalt, aki a kifutó Robin Olsen mellett a kapuba helyezett. Három perccel később ismét a hazaiak ünnepelhettek, Isayev passzából Renat Dadasov passzolt meglepő lazasággal a kapuba – a skandináv védők teljes passzivitással figyelték az azeri akciót.

A fordulás után magasabbra kapcsolt a svéd csapat, de a gólszerzés nem akart összejönni – még úgy sem, hogy Bahlul Mustafazada piros lapot kapott.

A meccs végén emberhátrányban adta meg a kegyelemdöfést Azerbajdzsán: az első gólt jegyző Mahmudov gondolt egyet, s a kinn álló Olsen fölött a felezővonal mellől emelt a kapuba. A kijutást már korábban elbukó svéd csapat legyőzésével nagy skalpot szereztek az azeriek, akik pontszámban utolérték Janne Andersson együttesét.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd

 

ÉSZTORSZÁG–AUSZTRIA

Nyugati szomszédaink nem estek a svédek hibájába, s könnyedén eldöntötték a lényegi kérdéseket: a 26. percben Konrad Laimer fejezett be egy remekbe szabott akciót, majd a szünet előtt nem sokkal Philipp Lienhart bólintotta a kapuba David Alaba szögletét.

A második félidőt végigtámadták a „sógorok”, de több gól nem született – az osztrákok a csoport élére álltak, de Belgium az utolsó fordulóban egy győzelemmel előzhet, Ausztria az utolsó játéknapon szabadnapos lesz.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ

9. FORDULÓ
Azerbajdzsán–Svédország 3–0 (2–0)
Baku. G:
Mahmudov (3., 89.), Dadasov (6.)
Észtország–Ausztria 0–2 (0–2)
Tallinn. G:
Laimer (26.), Lienhart (40.)
Szabadnapos: Belgium.

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ausztria 8 6 1 1 17– 7 +10 19
2. Belgium 7 5 2 17– 4 +13 17
3. Svédország 7 2 1 4 12–12 0 7
4. Azerbajdzsán 7 2 1 4 7–12 –5 7
5. Észtország 7 1 6 2–20 –18 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik