Eb 2024: olvasóink szavaztak, íme, a válogatott képzeletbeli csoportja

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.23. 13:20
null
Olvasóink összeállították a magyar válogatott képzeletbeli csoportját (Fotó: Szabó Miklós)
Kedden véget ért az Európa-bajnoki selejtező csoportköre, s ezzel együtt kialakultak a kalapok a december 2-i, jövő szombati sorsolásra. Bár a pótselejtező párosításait csak most készítették el, így még nem ismert minden csapat, arra kértük olvasóinkat, válasszák ki, kiket látnának legszívesebben a magyar válogatott ellenfeleiként a jövő évi, németországi kontinenstornán. Íme, a végeredmény!

 

Az első kalapból némi meglepetésre messze a legtöbb szavazatot kapta a házigazda Németország, amely az elmúlt időszakban a felkészülési mérkőzésein is gyengélkedett, 7364 szavazó szerint ideális csoportrivális lenne. A németek mögött a második legtöbb voksot, 2332-t Anglia kapta, míg a legkevesebbet a vb-döntős Franciaország, 424-et.

A harmadik kalapból legtöbben Szlovéniát szeretnék, de kiélezett volt a verseny északi szomszédunkkal, Szlovákiával, előbbi ugyanis 5845, utóbbi pedig 5463 szavazatot kapott, míg legkevesebben a vb-bronzérmes horvátokkal kerülnének össze – 332-en.

A negyedik kalapban egyelőre három csapat kiléte ismert, a magyar válogatott selejtezős csoportellenfele, Szerbia mellett Svájcot és a címvédő Olaszországot is kaphatja, ám olvasóink leginkább az egyik, pótselejtezőből érkező ellenféllel találkoznának (Lengyelország, Wales, Finnország, Észtország, Izrael, Bosznia-Hercegovina, Izland, Ukrajna, Görögország, Grúzia, Kazahsztán, Luxemburg), erre ugyanis 10 345 szavazat érkezett, a második Svájcra pedig csak 1712. Érdekesség viszont, hogy többen találkoznának a címvédő olaszokkal (1635), mint a selejtezőben oda-vissza legyőzött szerbekkel.

OLVASÓINK SZAVAZATAIBÓL ÖSSZEÁLLÍTOTT EB-CSOPORTUNK

Németország, MAGYARORSZÁG, Szlovénia, Az egyik pótselejtezőből érkező csapat

EB 2024, PÓTSELEJTEZŐ
A-ág csapatai:Lengyelország,Wales, Finnország, Észtország
B-ág csapata: Izrael, Bosznia-Hercegovina,Izland, Ukrajna
C-ág csapatai: Görögország, Grúzia,Kazahsztán,Luxemburg

MENETREND

A-ág
Elődöntő
2024. március 21.:
Lengyelország–Észtország
2024. március 21.:Wales–Finnország
Döntő
Március 26.
Wales/Finnország–Lengyelország/Észtország

B-ág
Elődöntő
2024. március 21.:Izrael–Izland
2024. március 21.:Bosznia-Hercegovina–Ukrajna

Döntő
Március 26.Bosznia-Hercegovina/Ukrajna–Izrael/Izland

C-ág
Elődöntő
2024. március 21.:Grúzia–Luxemburg
2024. március 21.:Görögország–Kazahsztán

Döntő
Március 26.Grúzia/Luxemburg–Görögország/Kazahsztán

A 2024-ES NÉMETORSZÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG KALAPBEOSZTÁSA
1. KALAP:
Németország (házigazda), Portugália, Franciaország, Spanyolország, Belgium, Anglia
2. KALAP:MAGYARORSZÁG, Törökország, Románia, Dánia, Albánia, Ausztria
3. KALAP:Hollandia, Skócia, Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Csehország
4. KALAP:Olaszország, Szerbia, Svájc és a három, pótselejtezőn kijutó válogatott

Az Eb-sorsolást december 2-án rendezik, Hamburgban.

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik