Eb-selejtező: Haaland megsérült, elhagyta a válogatottat

Vágólapra másolva!
2023.03.21. 09:46
null
Erling Haaland ágyéksérülés miatt kihagyja a norvégok spanyolok és grúzok elleni Eb-selejtezőit (Fotó: Getty Images)
Kihagyja a Spanyolország és a Grúzia elleni Európa-bajnoki selejtezőjét az angol Manchester City norvég válogatott csatára, Erling Haaland – számolt be róla honlapján a Norvég Labdarúgó-szövetség.

 

A football.no azt írta, Haalandnak a Manchester City Burnley elleni FA-kupa-negyeddöntője után fájt az ágyéka, s bár a norvég válogatott keretébe meghívta őt Stale Sokbakken szövetségi kapitány, de a sérülés miatt el is hagyta a skandináv csapat edzőtáborát a sztár.

„Reméltük, hogy ez csak egy szombatról maradt húzódás, de a hétfői vizsgálatok után kiderült, hogy nem lehet ott a Spanyolország és Grúzia elleni meccseken. Jobb, ha orvosi felügyeletet kap a klubnál” – idézi Ola Sandot, a norvég válogatott csapatorvosát a szövetség.

„Erling nehezen viselte, hogy nem tud harcolni a csapatért. Szerencsére ebben a csapatban megvan az önbizalom, a tehetség és az összetartás ahhoz, hogy a következő meccseken pontokat szerezzünk” – tette hozzá Stale Solbakken, a norvég válogatott szövetségi kapitánya.



 

Legfrissebb hírek

Erling Haaland is pályára léphet a debreceni Nagyerdei Stadionban

Foci vb 2026
2025.03.18. 09:52

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

A Real Madrid a 300. győzelmét aratta a BL-ben

Minden más foci
2025.02.12. 13:38

Látványos mozdulattal egy kis szerencse is járt – Mbappé gólja a Man. City ellen képeken

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 23:11

Reakciók a Real Madrid–Manchester Cityre: Carlo Ancelotti bírálta az új lebonyolítási formát

Bajnokok Ligája
2025.01.31. 18:46
Ezek is érdekelhetik