Eb 2020: Úgy éreztem, cserben hagytam a társaim – Rashford

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.07.13. 10:27
null
Marcus Rashford a kihagyott 11-est követően (Fotó: AFP)
Mint ismert, Anglia tizenegyesekkel kapott ki Olaszországtól a labdarúgó Európa-bajnokság fináléjában. Az angolok támadója, Marcus Rashford egy hosszú Twitter-bejegyzésben kért bocsánatot kihagyott tizenegyeséért, valamint elmondta azt is, hogy önbizalomhiányban szenved.

A Manchester United és az angol válogatott játékosa a kétszer tizenöt perces hosszabbítás végén állt be csereként – azért, hogy 11-est rúgjon. Végül a harmadik körhöz állt oda, s bár Gianluigi Donnarummát elküldte a másik irányba, kapufát lőtt.

Az Eb-t végül Olaszország nyerte, Rashford pedig a közösségi médiában üzent a szurkolóknak a döntőt követően.

„Nem is tudom, hol kezdjem, de megpróbálom szavakba önteni az érzéseimet. Nagyon nehéz, hosszú idényen vagyok túl, azt hiszem, ez mindenki számára világos. Kimerültem és valószínűleg önbizalomhiánnyal is küszködtem a döntő előtt. Korábban mindig szívesen álltam oda a tizenegyesekhez, s ez ezúttal sem volt másképp, de most nem úgy alakult, ahogyan szerettem volna” – kezdte.

„Úgy éreztem, cserben hagytam a csapattársaimat és a szurkolókat. Ez a tizenegyes volt a legfőbb dolog, amivel hozzájárulhattam volna a csapat sikeréhez, ám nem ment be, azóta is csak ez jár a fejemben. Csupán annyit tudok mondani, hogy sajnálom – bárcsak másképp történt volna. Amellett persze, hogy bocsánatot kérek, szeretnék megemlékezni a csapattársaim nagyszerű teljesítményéről, akik miatt idáig jutott az angol válogatott” – írta a támadó.

Rashford ezután köszönetet mondott azoknak az embereknek, akiktől támogató üzeneteket kapott a finálé után, majd megígérte, hogy ő is és az angol válogatott is erősebben tér majd vissza.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
DÖNTŐ
OLASZORSZÁG–ANGLIA1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 3–2

London,Wembley Stadion,67 173néző.Vezette:Kuipers (holland)
Olaszország:G. Donnarumma – Di Lorenzo, Bonucci, Chiellini, Emerson (Florenzi, 118.) – Barella (Cristante, 54.), Jorginho, Verratti (Locatelli, 96.) – Chiesa (Bernardeschi, 86.), Immobile (Berardi, 55.), L. Insigne (Belotti, 91.).Szövetségi kapitány:Roberto Mancini
Anglia:Pickford – Walker (Sancho, 120.), Stones, Maguire – Trippier (Saka, 70.), Rice (Henderson, 74.; Rashford, 120.), Mount (Grealish, 99.), K. Phillips, Shaw – Kane, Sterling.Szövetségi kapitány:Gareth Southgate
Gólszerző:
Bonucci (67.), ill. Shaw (2.)

 

 

Legfrissebb hírek

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Tuchel kihirdette első válogatott keretét, Rashford is visszatér

Angol labdarúgás
2025.03.14. 10:42

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

Marcus Rashfordot kölcsönvette az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.03. 09:30

PL: Amorim Rashford helyzetéről beszélt, és az életkorán viccelődött

Angol labdarúgás
2025.01.27. 09:48

A Chelsea-ből érkezhet a Milan új szélsője – feltéve, hogy kútba esik Rashford transzfere

Olasz labdarúgás
2025.01.17. 11:16

MU: sorban állnak a kérők Rashfordért, Garnachót a Napoli vinné – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.01.16. 17:32

A Comóval is összeboronálták Marcus Rashfordot

Angol labdarúgás
2025.01.09. 12:19
Ezek is érdekelhetik