Eb 2020: Egy válogatott és két topligás csapat is megkeresett – Marco Rossi

Vágólapra másolva!
2021.07.01. 14:35
null
Marco Rossi szerint Szalai Ádám a válogatott egyik legfontosabb játékosa (Fotó: Török Attila)
Marco Rossi a calciomercato.com-nak adott nyilatkozatában beszélt arról, hogy szerinte ki a magyar válogatott legfontosabb játékosa, hogyan érintette a csapatot Szoboszlai Dominik hiánya és hogy mire számíthatnak a szurkolók a jövőben.

 

„Büszke vagyok arra, hogy jól szerepeltünk az Európa-bajnokságon. Mielőtt kifutottunk a pályára, nem gondoltam, hogy továbbjuthatunk, azonban amikor Németország egyenlített, majd ismét megszereztük a vezetést, úgy éreztem, hogy megcsinálhatjuk" – kezdte gondolatait a szakember. Hozzátette, hogy amikor visszatértek Magyarországra, akkor senki sem üdvözölte őket, de érezni lehetett, hogy a szurkolók büszkék a csapatra. Arra is reagált, hogy megnövekedett a népszerűsége a médiában, amit múló dolognak tart.

A calciomercato.com emellett azt is megkérdezte tőle, hogy tartotta-e a kapcsolatot a torna alatt Roberto Mancinivel, akivel korábban együtt játszott a Sampdoriában. „Írt az Európa-bajnokság kezdete előtt, hogy sok sikert kívánjon."

Marco Rossi később aztán a jövőjéről is beszélt, elmondta, hogy kapott már több ajánlatot is, azonban nem szeretne távozni Magyarországról. „Egy válogatott és két topligás csapat is megkeresett. A nemzeti csapat ajánlata ráadásul pénzügyi szempontból nagyon jó volt. Ennek ellenére én a magyar válogatott szövetségi kapitánya szeretnék maradni, és megpróbálni kijutni a 2022-es katari világbajnokságra. Ez az álmunk Cosimo Inguscióval, akivel már kilenc éve dolgozom együtt."

A lap Szoboszlai Dominik hiányáról is kérdezte a trénert, aki elmondta, nagyon mélyen érintette a csapatot a futballista hiánya, de Kalmár Zsolt személyében is fontos láncszem esett ki a keretből. „Szoboszlai Dominik a csapat legtehetségesebb játékosa. Hozzá kell tennem, hogy mellette Kalmár Zsoltra sem számíthattunk, így a középpályán fontos döntéseket kellett meghoznunk, amelyek mindhárom mérkőzést nagyban befolyásolták. Akik azonban megkapták a lehetőséget, keményen dolgoztak."

Hozzátette, Szalai Ádám rendkívül fontos a válogatottnak, hiszen olyan vezetői képességekkel rendelkezik, amilyenekkel más nem, valamint taktikai szempontból is fontos, ha felívelésekkel kell játszani.

Az Európa-bajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy Franciaország végső győzelmére tippelt a torna kezdete előtt, de most úgy gondolja, hogy egy meglepetéscsapat nyeri majd a tornát. Elmondta azt is, ha Olaszország legyőzi Belgiumot, akkor hazája válogatottja lesz az egyik nagy esélyese az Eb-nek.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
11 órája

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
Tegnap, 15:52

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2025.09.10. 17:18

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
2025.09.10. 11:24

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20
Ezek is érdekelhetik