Eb 2020: pénzbüntetésre ítélték a francia–portugál meccs rendbontóit

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 12:22
null
Két szurkolót büntettek meg a francia–portugál mérkőzés után (Fotó: AFP)
Az ügyészség egy iraki nőt és egy német férfit bíróság elé állított a futball Európa-bajnokság egyik budapesti mérkőzésén történt rendbontás miatt, a vádlottakat a bíróság 100-100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és egy-egy évre eltiltotta sportrendezvények látogatásától – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

 

A közlemény szerint egy 34 éves iraki nő a június 23-án rendezett Franciaország–Portugália mérkőzésen, a meccs lefújása után felállt a pályát és a nézőteret elválasztó korlátra, majd a biztonsági őr jelzése ellenére beugrott a pályára, ahonnan később kikísérték.

A mérkőzés végén egy német férfi szintén átlépett a korláton és beszaladt a portugál csapathoz. Ebben egy önkéntes megpróbálta megakadályozni, de végül a csapat mellől kísérte le a pályáról a biztonsági szolgálat.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség rendbontás vétsége miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította mindkét terheltet, és a bíróság a vádakkal egyezően bűnösnek mondta ki őket. Mindkét ítélet jogerős.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
4 órája

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Franciaország negyeddöntős a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.08.31. 14:36

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33
Ezek is érdekelhetik