Eb 2020: Igazán kiélvezem a karrierem utolsó pillanatait – Chiellini

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.10. 19:46
null
Giorgio Chiellini arra utalt, közeleg a pályafutása vége (Fotó: AFP)
Az olasz válogatott szombat délután, 14 óra körül érkezett meg a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjének helyszínére, Londonba. Kicsivel több mint négy órával később Roberto Mancini szövetségi kapitány és Giorgio Chiellini csapatkapitány nyilatkozott a sajtónak a várakozásairól.

„Nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk, amelyen kizárólag a saját játékunkra koncentrálhatunk. Egyelőre nem izgulok, talán majd holnap. Érthető lenne, elvégre az Eb-döntőre készülünk... Anglia remek csapat, oka van annak, hogy bejutott az aranycsatába. Reméljük, hogy a meccs végén a mi szurkolóink lesznek hangosabbak!” – nyilatkozta Roberto Mancini a szombat esti sajtótájékoztatón.

Az olaszok csapatkapitánya, Giorgio Chiellini megemlítette a két csapat legutóbbi, világversenyen játszott meccsét: 2014-ben a brazíliai vb csoportkörében Olaszország 2–1-re legyőzte Angliát. Chiellini kiemelte, hogy a mostani olasz keretből két játékos, Salvatore Sirigu és Marco Verratti a kezdőcsapatban kapott helyet, míg Ciro Immobile ott debütált tétmeccsen a válogatottban – a 73. percben állt be. Ami az angolokat illeti: a jelenlegi együttesből kezdőként Jordan Henderson és Raheem Sterling szerepelt a szóban forgó összecsapáson.

„Tényleg nagyon élvezzük ezt a kalandot, egészen más érzések kavarognak bennünk, mint a torna elején. Nagyon örülök, hogy a válogatottal folytattam a közös munkát, hiszen kiváló munka zajlik itt és egészen különleges, varázslatos hangulat uralkodik. Azt hiszem, az Eb-mérkőzéseinken jól látszik, hogy igazán kiélvezem a karrierem utolsó pillanatait, végig mosolyogtam, és a lehető legnagyobb tiszteletben tartottam az ellenfeleinket. Ebben a válogatottban mindenkinek megvan a maga szerepe,és mindahányan ugyanolyan fontosak vagyunk. A remek szövetségi kapitányunk mellett ez az, ami hoz össze bennünket” – vélekedett Chiellini.

Az olasz nemzeti együttes Firenzéből Londonba vezető útjáról egyébként videót is közölt a csapat a Youtube-csatornáján.



Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
2025.07.29. 17:00

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 12:10

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29
Ezek is érdekelhetik