Darren Anderton: Magyarország továbbjutást érdemelt volna!

Az 1996-os, angol rendezésű Európa-bajnokságon a jelenkori angol kapitány, Gareth Southgate csapattársaként kulcsszerepet vállalt az elődöntős menetelésben, a Németország elleni kétszer tizenöt perces hosszabbításban mindössze néhány centiméter választotta el, hogy a döntőbe lője csapatát, ám labdája a kapufán csattant. Az 1998-as világbajnokságon is pályára lépett, később a Tottenhamnél a Hall Of Fame-tagok közé választották. A 30-szoros angol válogatott középpályás, Darren Anderton Kaliforniában él, onnan követi az Eb-t, és lapunk kérdéseire is onnan válaszolt.

– Minek köszönhető, hogy Anglia a döntő kapujához érkezett?
– Elsősorban a csapat játékának, ugyanakkor a sorsolásra sem panaszkodhatunk. Az első három mérkőzést Londonban játszotta a válogatott, és bár utána a nyolcaddöntőben Németország következett, ez már nem az az együttes volt, amely aranyesélyes benyomását keltette. A negyeddöntőt nézve azon gondolkoztam, Ukrajna miként juthatott el a legjobb nyolc közé, ugyanakkor az ilyen meccseket is be kell húzni. Ezt a feladatot szerencsére olyan játékkal teljesítette a csapat amelyet régóta vártak a szurkolók. Erre a támadófutballra minden drukker vevő, és Harry Kane is elkapta a fonalat. A csatárt sokan kritizálták a torna elején, de elfelejtik, hogy középső támadóként ki van szolgáltatva a társaknak, akkor tud eredményes lenni, ha megteremtik neki a helyzetet. Ez Ukrajna ellen megtörtént, ő pedig megvillant. Amellett, hogy kiváló támadók szerepelnek az együttesben, a védelem is stabil, még gólt sem kapott az Európa-bajnokságon. Az ilyen tornákat elsősorban a stabil védekezéssel lehet megnyerni, ezt Gareth Southgate is tudja.

– Szerdán véget ér a dán tündérmese?
– Tottenham-kötődésem miatt különösen szívszorító volt látni, ami Christian Eriksennel történt. Bármelyik válogatott nyeri meg az Eb-t, az igazi sikert az jelenti, hogy sikerült megmenteni a középpályás életét. A történtek után le a kalappal a dán labdarúgók előtt, valóban meseszerű a menetelésük, és ha nem Angliával játszanának az elődöntőben, nekik szurkolnék. Biztosan nehéz meccs lesz, ugyanakkor a Wembleyben hatvanezer néző előtt elődöntőt játszani Dánia ellen nem rossz kiindulóhelyzet. A torna előtt ezt mindenki aláírta volna.

– Szinte nincs olyan nap, hogy a média ne adna „tanácsot” Gareth Southgate-nek a támadósor összetételét illetően. Hogy lehet elviselni, ha még a győztes meccsek után is a kimaradókról kérdezik a kapitányt?
– Úgy, hogy Gareth Southgate rendkívül intelligens. A kispad mellett és a magánéletben is az az egyik legnagyobb erénye, hogy minden helyzetben képes megőrizni a hidegvérét. Ha Anglia négy góllal legyőzi Ukrajnát, ugyanolyan kimért és nyugodt, mint amikor gyenge játékkal gól nélküli döntetlent játszik Skócia ellen. Jól kezeli a rá nehezedő nyomást, pedig az angol válogatott kispadja a legforróbb a világon. Ha nem nyersz, a média ízekre szed, ha nyersz, azt kérdezik, miért nem három nullára nyertél. Nyilvánvaló, hogy Harry Kane, Raheem Sterling, Marcus Rashford, Jadon Sancho és Phil Foden nem kezdhet egyszerre, de az is egyértelmű, ilyen futballistákkal mindenki elsöprő támadófutballt vár. Garethnek minden meccsre megvan a terve, és akármennyit duruzsolnak a fülébe, nem hagyja magát befolyásolni. Másként egyébként nem is lehet sikereket elérni ennél a válogatottnál.

– Korábban a Frank Lampard-, Steven Gerrard-, Wayne Rooney-féle aranygeneráció még éremig sem jutott, ehhez képest a jelenkori angol válogatott a legutóbbi világbajnokság után ismét elődöntőt játszik. Mi változott?
– Az említett aranygenerációt valóban kiváló futballisták alkották, ám a pályán nem alkottak egységes csapatot, és ez a játékukon is látszott. Egy eresztéssel korábban, az én generációmnál pedig a futballisták többsége elsősorban önmaga szórakoztatásáért játszott, és csak másodsorban a csapatért. És ne szépítsük, eddig nem a megfelelő szakemberek ültek a kispadon. A mostani eredmények elsősorban Southgate-et dicsérik, aki képes volt megteremteni azt a közeget, amelyben a labdarúgók beállnak a sorba, élvezik az edzéseket és a meccseket, és büszkék arra, hogy Angliát képviselik. Huszonöt évvel ezelőtt, a hazai Eb-n szereplő válogatottról is ódákat zengtek, mondván, micsoda futballisták gyűltek össze. Csakhogy az nem volt igazi csapat, ellentétben a mostanival.

– Mennyit profitál az angol válogatott a Premier League-klubok szárnyalásából?
– Nagyon sokat. Az angol élvonal Európa legkiélezettebb bajnoksága, a legjobb edzők és a legképzettebb játékosok a Premier League-ben szerepelnek, a hazai futballisták pedig ebben a közegben edződnek. Hozzászoktak ahhoz, hogy minden második héten rangadót játszanak, hogy a bajnoki cím és a BL-serleg elhódítását várják tőlük, ennek köszönhetően a sorozatterhelést és a nyomást is elbírják.

– A magyar válogatott játékáról mi a véleménye?
– Talán a torna legbalszerencsésebb csapata volt, amiért ilyen négyesbe került. Portugália ellen elképesztően peches gólokat kapott, Németország ellen pedig győzelmet és továbbjutást érdemelt volna. Előzetesen mindenki ezt tartotta a halálcsoportnak, ám ha megnézzük, mi történt a nyolcaddöntőben, talán nem túlzás azt állítani, hogy éppen az a válogatott nem jutott tovább az F-csoportból, amelyik tényleg megérdemelte volna.

– Az őszi vb-selejtezőn kétszer játszik egymás ellen Anglia és Magyarország. Az Eb-n mutatott szervezett futballal lehet esélye a magyar együttesnek?
– Lehet, de Gareth Southgate csapatában bőven van annyi egyéni kvalitás, hogy megoldja a feladatot. Ugyanakkor nehézséget jelenthet, hogy a szeptemberi meccseken mindig szenved az angol válogatott. A kulcsjátékosok augusztusban térnek vissza a pihenőről, az idény nagyon hosszú, senki sem az elején pörög csúcsformában. A szabadság után általában hat-nyolc hét kell, mire az ászok nagyjából utolérik magukat, úgyhogy Anglia aligha tud majd száz százalékot nyújtani Magyarország ellen. Emiatt azt mondom, győzelmet várok, de a döntetlen sem lepne meg.