A sérülés sem fogott ki az Eb-döntő holland játékvezetőjén

Az egyik legtapasztaltabb játékvezetőt jelölte ki az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az Európa-bajnokság vasárnapi, Olaszország–Anglia döntőjére: Björn Kuiperst. A 48 éves holland bíró munkáját az oldalvonal mellett honfitársai, Sander van Roekel és Erwin Zeinstra segítik, a VAR-szobában a szintén holland Pol van Boekel mellett Bastian Dankert vezetésével német stáb dolgozik.

A civilben multimilliomos üzletemberként szupermarketet és feleségével fodrászatot üzemeltető Björn Kuipers családjában a játékvezetői szakmának hagyománya van. Édesapja is vezetett, felesége nagyapja, Andries van Leeuwen pedig híres bíró volt, ő fújta a sípot a Rotterdamban rendezett 1963-as KEK-döntőben, amelyben a Tottenham 5:1-re legyőzte az Atlético Madridot. Ennek ellenére nem volt előre eldöntve, hogy neki is erre a pályára kell állnia, saját maga választotta ezt az utat.

„Tizenhat évesen lettem játékvezető, édesapám csak annyit mondott, ha szeretném egy másik oldaláról is megismerni a labdarúgást, próbáljam ki – idézte fel a kezdeteket Björn Kuipers, az UEFA játékvezetőkről szóló, Man in the Middle című dokumentumfilm-sorozatában. – Harmincéves pályafutás áll mögöttem, és ezalatt megtanultam, hogy a játékvezetőnek a legfontosabb az önbizalom. Aki nem hisz magában, nem képes erős akarattal fellépni és érvényt szerezni a döntéseinek, az sosem juthat el magasra.”

A holland játékvezetőnek nem voltak önbecsülési problémái, 2002-től profiként dolgozik, és a holland élvonalban mutatott teljesítményét követően 2006-tól nemzetközi szinten is egyre sűrűbben számoltak vele. A 2006-os U17-es és a 2009-es U21-es Európa-bajnokság döntőjét követően ő fújta a sípot a 2011-es európai Szuperkupa-mérkőzésen, a 2013-as és 2018-as Európa-liga-döntőben és a 2014-es Bajnokok Ligája-fináléban. A magyar szurkolók ugyanakkor jobban emlékezhetnek rá a tavalyi Magyarország–Izland (2–1) Eb-pótselejtezőről, amelyen szintén ő működött közre.

Björn Kuipers a szakmában ikonnak számít, a fiatalabb játékvezetők felnéznek rá, példaképnek tekintik. Szemléletmódjára és kitartására jó példa a 2019-es Barcelona–Liverpool (3–0) BL-elődöntő, amelynek 3. percében izomsérülést szenvedett, nem tudott sprintelni, kollégái biztatására és segítségével mégis végigvezette a mérkőzést. A videobírós rendszert (VAR) kezdetben nehezen szokta meg, véleménye a szintén 2019-es Tottenham–Manchester City (1–0) BL-negyeddöntőn változott meg.

„Alig tíz perc telt el a mérkőzésből, amikor egy tizenhatoson belül blokkolt lövés után szögletet ítéltem, a VAR-szobából viszont szóltak, hogy nézzem vissza az esetet. Ahogy sétáltam a kijelző felé, végigpörgettem magamban a történteket, és azt gondoltam, ez biztosan nem lehetett büntető. Aztán egy másik kameraállásból kiderült, hogy mégis. A modern kor megváltoztatta a futballt, és a játékvezetőknek alkalmazkodniuk kell ehhez. Biztonságot ad, hogy a kétes helyzeteket követően lehetőségünk van konzultálni a döntésről, megvitatni az ítéletet egy stábbal. Ezelőtt egyedül mi voltunk felelősek a döntéseinkért, míg most lejjebb kell adni az egóból. De ez vállalható, cserébe azért, hogy a másnapi újságcikkek ne a tévedéseinkről szóljanak.”